A román hírszerzési akadémia plágiumgyanúba keveredett kilenc doktora jelezte írásban az oktatási miniszternek, hogy lemond tudományos címéről – közölte a Hotnews.ro hírportál. A doktori címükről lemondani próbáló „hírszerző-doktorok” vezető tanára Gabriel Oprea korábbi kormányfő-helyettes volt, akit szintén plágiummal gyanúsítanak. Oprea szakmai irányításával nemcsak Radu Stroe volt liberális belügyminiszter, Mihai Stanisoara, az egykori jobbközép Boc-kormány védelmi minisztere, Bogdan Licu, a legfőbb ügyész egykori helyettese, vagy Daniel-Andrei Moldoveanu, Traian Basescu volt államfő egyik tanácsadója szerzett doktori címet, hanem Oprea pártjának több tisztségviselője, sőt, egyik unokahúga és volt titkárnője is. Az új oktatási miniszter szerint ? senkit sem foszthat meg doktori címétől az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakmai vizsgálata és a cím megvonását kezdeményező javaslata nélkül, még azokat sem, akik egyoldalú lemondásukkal inkább elkerülnék a nyilvános eljárást. Az újjászervezett CNATDCU egyik első határozatásban a múlt héten plágiumnak minősítette Victor Ponta doktori dolgozatát.
Két RMDSZ-es államtitkárt neveztek ki pénteken
Kormányfőtitkár-helyettesnek nevezte ki Faragó Pétert a miniszterelnök. A Hivatalos Közlönyben pénteken megjelent kinevezés szerint a volt Arad megyei RMDSZ-es parlamenti…
Tovább...Az adóemelés felpörgeti az inflációt
Életbe léptek az első adócsomag intézkedései, és az áfa, valamint a jövedéki adók egyidejű emelésének hatása általános áremelkedést eredményez szinte…
Tovább...Felülvizsgálták a helyreállítási tervet
Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási terv felülvizsgálatáról - jelentette ki Dragoș Pîslaru európai projektekért és…
Tovább...A külön-nyugdíjakról egyeztet az államfő
A külön-nyugdíjakkal kapcsolatos tervezett módosításokról tárgyal pénteken Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek képviselőivel. Az egyeztetésen a miniszterelnök és…
Tovább...