Kanadai, német, brit és amerikai irányítással működnek majd a Lengyelországban és a balti államokban állomásozó zászlóaljak – jelentette be Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Varsóban, az Észak-atlanti Tanács tegnapi ülése után. Stoltenberg sajtóértekezleten elmondta: a NATO döntéshozatali szerve az atlanti szövetség keleti és déli részének megerősítéséről döntött, ennek értelmében négy zászlóalj fog állomásozni rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban. Ezeken kívül a NATO létrehozza a román-bolgár multinacionális zászlóaljat a Fekete-tenger térségében. Ugyanakkor eldöntötték, hogy a NATO irányítása alá helyezik a Deveseluban működő rakétaelhárító pajzsot. A 28 tagország csúcstalálkozóján döntöttek arról is, hogy műveleti területté nyilvánítják a virtuális teret. A katonai szövetség csúcstalálkozóján ma az Afganisztánnak nyújtott segítségről és az Ukrajnával történő együttműködésről tárgyalnak az állam és kormányfők. Tegnap a német kancellár és a francia államfő tárgyaltak Oroszország elnökével a kelet-ukrajnai konfliktus megoldásának lehetőségeiről és aggodalmukat fejezték ki, hogy egyre gyakrabban szegik meg a fegyverszünetet.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...