A következő két évtized fejlesztési stratégiáját ismertette Dacian Ciolos miniszterelnök a parlamentben zajló Helyi Közigazgatási Fórumon. A helyi intézmények mintegy 1000 képviselőjének részvételével tartott tanácskozáson a kormányfő hangsúlyozta, fontos felújítani a regionalizálásra vonatkozó vitát, hogy a választások után alakuló kormány tovább tudja vinni a tervet. Véleménye szerint a regionalizációnak a helyi közigazgatás egyszerűsítéséhez és a költségek csökkentéséhez kell vezetnie. Dacian Ciolos a közpénzek körültekintőbb elkötését kérte a helyi önkormányzatoktól, akárcsak azt, hogy csatlakozzanak a kormányhoz, hogy jobban fejleszteni tudják a helyi közösségeket. Dacian Ciolo? figyelmeztetett, néhány éven belül oda juthatunk, hogy nem tudjuk kifizetni a támogatást a gazdáknak, amennyiben nem készül el a termőföldek kataszteri nyilvántartása. Hozzátette, az országos kataszteri hivatalnak rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyekkel támogatni tudja a polgármesteri hivatalokat az integrált telekkönyvezés megvalósításában.
Elindult a zarándokvonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
Ma reggel elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Fülöp Attila, amagyar Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az indulás…
Tovább...Stratégia az emberkereskedelem leküzdésére
Románia következő 4 évre szóló emberkereskedelem elleni stratégiáját mutatták be délelőtt a Victoria palotában. A dokumentum célja, hogy országszerte csökkentse…
Tovább...Jogosítványokat és forgalmi engedélyeket vontak be
Az elmúlt 24 órában csaknem 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát a közlekedési szabályok megszegése miatt – közölte a Román…
Tovább...Nem büntetik az 1 millió euró alatti adócsalást
Kihirdette Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt. Az adócsalás megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvényt módosító…
Tovább...