A menekültkérdést nem lehet megoldani kötelező befogadási kvótákkal – jelentette ki Dacian Ciolos miniszterelnök. A kormányfő a Radio Classique francia rádiónak adott interjúban hangsúlyozta, elsősorban az Európai Unió külső határainak védelmét kellene biztosítani, és azt kell megakadályozni, hogy az illegális bevándorlók bejussanak Európába. Románia nem támogatja a Brüsszel által megszabott kötelező befogadási kvótarendszert, de Bukarest hamarosan fogadja az első menekülteket – mondta a román kormányfő. Rámutatott: Románia teljesítette a határok védelmére vonatkozó kötelességét, hiszen Románia határai az egyik legbiztonságosabbak. Emellett Bukarest az uniós határvédelmi ügynökségben (Frontex) is jelentős szerepet játszik, hiszen Görögországban és Olaszországban – ahol a legnagyobb a migrációs nyomás – Németország után a második legnagyobb hozzájáruló tagállam – magyarázta Ciolos. Képmutatásnak nevezte, hogy egyes tagállamok a romániai korrupció elterjedtségére hivatkozva ellenzik Bukarest schengeni csatlakozását.
Közzéteszik ma a bírák és ügyészek nyugdíjazásának pontos reformtervezetét
Bejelentette mai sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformtervezetét.
Tovább...Hadba lépésről szóló hamis hírek terjedésére figyelmeztet a belügyminisztérium
A szaktárca azt javasolja az állampolgároknak, hogy csak ellenőrzött forrásokból tájékozódjanak.
Tovább...Felülvizsgálják a súlyos égési sérülteket kezelő kórházak működését
Munkacsoportot létesít az egészségügyi minisztérium.
Tovább...Winkler Gyula: Az EU nincs felkészülve egy kereskedelmi háborúra
„Eléggé aszimmetrikusnak” tartja az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok közötti létrejött kereskedelmi megállapodást az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi…
Tovább...