Szigorodna a törvény: a falopáshoz használt járművet lefoglalhatják, elkobozhatják a hatóságok, ha kiderül, hogy a rakomány illegális. Ez áll abban a jogszabály-tervezetben, amely a törvényellenes fakitermelés büntetésére vonatkozik. A szenátus már elfogadta a rendelkezést.A kezdeményezők az erdészeti kihágásokra vonatkozó 2010-ben kibocsátott, 171-es számú törvényt szigorítanák. Azzal indokolják beterjesztésüket, hogy a szabályozás nem fogalmaz világosan, így sok esetben csak az illegális szállítmányt kobozzák el, holott ezt a járművel is megtehetnék.A tervezet szerint illegális az a szállítmány, amely nem rendelkezik az előírt kísérőpapírokkal, illetve az okmányokban feltüntetett adatok nem felelnek meg a valóságnak. Romániában a szállítmányok egynegyede illegális.A Greenpeace Románia adatai szerint a hatóságok által leleplezett falopások elenyésző része kerül bíróságra.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...