Bukarest reményei szerint egy többnemzetiségű, Románia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításáról születhet döntés az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén – mondta Mihnea Motoc védelmi miniszter. A Hotnews.ro hírportálnak adott interjúban a tárcavezető tisztázta: nem arra az amerikai páncélos dandárra utal, amelynek Kelet-Európába telepítését múlt héten jelentette be az Egyesült Államok Európában állomásozó erőinek főparancsnoksága. A bukaresti javaslat egy olyan szárazföldi erő megszervezéséról szól, amelynek gerincét Románia adná, de azok a szövetségesek is részt vennének benne, amelyek eddig is rendszeresen jelen voltak a Romániában szervezett nemzetközi hadgyakorlatokon. Motoc emlékeztetett, hogy Bukarestben alakítják ki a NATO délkeleti hadosztály-parancsnokságát, és hozzátette, hogy a javasolt többnemzetiségű dandár ennek kötelékében működne. A júliusi NATO-csúcs másik tétje Románia számára, hogy a NATO keleti és déli szárnyának megerősítése terjedjen ki egy többnemzetiségű tengerészeti erő megszervezésére a Fekete-tengeren. Mihnea Motoc elmondta: Románia folytatja hadereje fejlesztését, hadihajóinak korszerűsítési programja még idén elkezdődik, új páncélos szállító járműveket vásárol, jövőre pedig várhatóan egy második F-16-os repülőgépraj beszerzését is elindítja.
Vasárnap tárgyal Skóciában Ursula von der Leyen és Donald Trump a vámokról
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tegnap bejelentette, hogy vasárnap Skóciában találkozik Donald Trump amerikai elnökkel. A találkozó…
Tovább...Románia és Ausztria félretette a schengeni sérelmet
Az osztrák és a román elnök tegnapi megbeszélésén szóba került a schengeni csatlakozás okozta feszültség, hiszen – mint ismert –…
Tovább...Sokat vár az osztrák elnök a Neptun Deeptől
A Neptun Deep projekt keretében a fekete-tengeri földgáz kitermelése jelentős hatással lesz Európára - jelentette ki Alexander Van der Bellen…
Tovább...Magyarország uniós tagság helyett stratégiai együttműködést javasol az EU és Ukrajna között
Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma a…
Tovább...