Nincs tudatánál az a három román állampolgár, akiket a tegnap Plzen mellett történt baleset nyomán szállítottak kórházba ? közölte a Külügyminisztérium. A cseh rendőrség tájékoztatása szerint tegnap este közúti baleset történt a Prágát Nürnberggel összekötő D5-ös autópályán Plzen város közelében. A balesetben négy román állampolgár életét vesztette és három súlyos sérüléseket szenvedett. Ez utóbbiak állapotáról az orvosok nem nyilatkoznak.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...