Ma a világ számos pontján kapcsolják le számos középület és város díszkivilágítását a Föld órája globális környezetvédelmi akció keretében. A Sydneyből indult Föld órája akciót tizedik alkalommal szervezik meg. Tavaly 172 ország 7000-nél is több települése csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek következtében mintegy 10 ezer épület sötétült el egy órára. A Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által is támogatott globális program keretében helyi idő szerint 20.30 és 21.30 között borulnak sötétségbe olyan középületek, mint például a sydneyi operaház, a párizsi Eiffel-torony vagy a New York-i Empire State Building. A Természetvédelmi Világalap romániai szervezete szerint Romániában hivatalosan 42 város csatlakozott az eseményhez. Bukarestben és több városban kerékpáros felvonulásokat szerveznek, Iasiban pedig gyertyás felvonulást tartanak.
Alacsonyan repülnek a vadászgépek
Ma országszerte hadgyakorlatot tartanak a román, német, spanyol és amerikai légierő részvételével – közölte a román légierő. A robbanásokkal összetéveszthető…
Tovább...Csökken a foglalkoztatási arány
A tavalyi év utolsó negyedévében a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási aránya 62,6 százalékos volt, 0,8 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző…
Tovább...A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Tavaly januárhoz képest nőttek a bérek
Tavaly decemberhez képest januárban 396 lejjel, 5.518 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Éves…
Tovább...