Törökország számára a menekültválság megoldása nem alku kérdése, hanem az értékek, a humanitárius értékek, valamint az európai értékek kérdése – jelentette ki Brüsszelben Ahmet Davutoglu török kormányfő az uniós állam- és kormányfőkkel a menekültválság megoldása érdekében folytatott tanácskozásra érkezve. Elsősorban humanitárius kérdésekről folynak a brüsszeli tárgyalások, mert Törökország eddig 2,7 millió menekültet fogadott be anélkül, hogy bárkitől jelentősebb támogatást kapott volna – jelentette ki. Románia csak önkéntes alapon tartja elfogadhatónak a menedékkérők átvételét Törökországtól ? erről Klaus Iohannis államfő nyilatkozott Brüsszelbe utazása előtt. Kifejtette: Románia egyetért azzal, hogy Törökországot segíteni kell a Görögország felé tartó migránshullám megállításában. Románia az önkéntesség elvét hangoztatva tavaly júliusban 1785 menedékkérő átvételére tett ajánlatot, az uniós kvóták alapján azonban több mint 6000 menedékkérőt kellene átvennie a migrációs hullám által sújtott tagállamoktól, abból a 160 ezerből, akiknek a szétosztásáról tavaly ősszel szavaztak az uniós belügyminiszterek.
Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...Vádat emeltek Federica Mogherini ellen
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és…
Tovább...Kidolgozták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir…
Tovább...