Sikerült megállapodni az Európai Unió és Törökország között készülő migrációs egyezmény kompromisszumos szövegéről az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli tanácskozásán – mondta az MTVA brüsszeli tudósítója. Az eddigi nyilatkozatok szerint azonban nincs garancia arra, hogy a tervezetet a törökök is elfogadják majd – tette hozzá. Névtelenséget kérő uniós források szerint, bár nem sokat változtattak azon a szövegen, amelyet eredetileg vitára bocsátottak, sikerült eloszlatni a körvonalazódó megállapodás jogszerűségével kapcsolatos aggályokat és biztosítani, hogy a menedékkérők visszatoloncolása a nemzetközi jogi kötelezettségek betartásával történjen. A név nélkül nyilatkozó tisztségviselők közlése szerint a dokumentumban hangsúlyozták, a Törökországgal szembeni uniós vízumkényszer eltörlése akkor lehetséges, ha Ankara eleget tesz a vonatkozó előírások mindegyikének. A török uniós csatlakozási fejezetek megnyitásáról semmifajta konkrét kötelezettségvállalást nem tartalmaz a kompromisszumos javaslat, mindössze annyit írtak, hogy erre sort fognak keríteni, „amint lehetséges”.
Bírósági vizsgálatot kértek a Mercosur megállapodásra
Az Európai Bíróság elé utalja a Mercosur-megállapodást az Európai Parlament - döntött a testület. Ez jelentősen késlelteti a megállapodás megkötését,…
Tovább...Erőszak nélkül is kell Grönland Donald Trumpnak
Donald Trump a davosi Világgazdasági Fórumon jelentette be tegnap, hogy nem fog erőszakot alkalmazni Grönland megszerzése érdekében, de kell neki…
Tovább...Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek egy újabb spanyolországi vasúti balesetben
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek tegnap este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben - közölte a katalán rendőrség. A…
Tovább...Aláírják a Mercosur-megállapodást
Az Európai Bizottság elnöke szombaton Paraguayban aláírja az Európai Unió és a dél‑amerikai Mercosur blokk közötti kereskedelmi egyezményt. A négy…
Tovább...