Több tucat tiltakozó gyűlt össze Bukarestben a Főügyészség épülete előtt, elégedetlenségét fejezve ki a Forradalom ügycsomójának lezárása miatt. Rádiónk tudósítója szerint legtöbben az 1989-es hősök utódai, akik kérik, hogy fogadja őket a Katonai Ügyészség vezetője. Miután a Főügyészség tavaly októberben lezárta a Forradalom ügycsomóját, majdnem 200 panaszt nyújtottak be az intézkedés ellen. A Forradalom ügycsomója az 1989 decemberi eseményekkel kapcsolatos ügyek összesítésével jött létre és mintegy 700 személy halálának és további 1800 megsebesülésének körülményeire vonatkozott. Az ügyészek azzal indokolták az ügycsomó lezárását, hogy a gyilkosság bűncselekménye elévült 25 év után. Röviddel adásunk előtt kaptuk a hírt, hogy a Főügyészség elkérte a forradalommal kapcsolatos ügycsomót a Legfelsőbb Törvényszéktől, hogy megvizsgálja az ügy újranyitásának időszerűségét. A hírt Teodor Mărieş a December 21 Egyesület elnöke közölte és a Főügyészség is megerősítette.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...