Különösebb felhajtás nélkül ünnepli szombaton 99. születésnapját Gábor Zsazsa magyar származású amerikai filmdíva. „Kap 99 csókot és egy nagy tortát” – mondta a dpa német hírügynökségnek Magyarország egykori szépének kilencedik, német származású férje, Frederic von Anhalt herceg. A 72 éves férj közlése szerint a lábamputációja óta ágyhoz kötött és állandó ápolásra szoruló dívát személyesen felköszöntők között várják Larry King 82 éves televíziós showmant és a szomszédban lakó zenei producert, az ugyancsak 82 éves Quincy Jonest. A nagyszabású születésnapi partit röviddel ezelőtt le kellett mondani, mert Frederic von Anhalt fájdalmas vállsérülést szenvedett egy autóbalesetben. A dpa jelentés szerint azonban a férj már tervezi a nagyszabású mulatságot a 100. születésnapra. Mint mondta, nejének még mindig nagy az életkedve. A Budapesten Gábor Sári néven született színésznő és életművész legutóbb húsz éve szerepelt játékfilmben, A Brady család 2 című vígjátékban, amelyben önmagát alakította.
Életfogytiglanit kaphat az amerikai elnök ellen merényletet tervező férfi
A Cole Allen ellen emelt vádakról Todd Blanche igazságügyi minister, legfőbb ügyész számolt be. Elmondta: az elnök elleni merényletkísérlet önmagában…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Bíróság előtt a Donald Trump gálavacsorájának merénylője
Ma egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott…
Tovább...Irán terve a béketárgyalások folytatásáról
Irán közvetítőknek átadott egy háromlépcsős tervet, amelynek alapján hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal - számolt be a libanoni al-Majadin…
Tovább...