A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntettek szerda délelőtt 10 és 14 óra között a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve…
Continue Reading
Ukrajna számára lehetetlen a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság – nyilatkozta a Fox News hírtelevízió reggeli műsorának Donald Trump. Az amerikai elnök ugyanakkor kijelentette, hogy Kiev mindezek ellenére számíthat biztonsági garanciákra: amerikai katonák ukrajnai jelenléte nem jön szóba, de az Egyesült Államok eszközökkel, elsősorban légi eszközökkel segítene az európaiaknak.
Trump megerősítette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti kétoldalú találkozó előkészítésén dolgoznak. Az amerikai elnök szerint elképzelhető, hogy az orosz elnök egyáltalán nem akar megállapodni, azzal viszont szerinte “nagyon nehéz helyzetbe” sodorja magát. Hozzátette, hogy Zelenszkij részéről is szükség lesz rugalmasságra.
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken, jelentette be Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter felszólította Ukrajnát, hogy ne kövessen el újabb támadást a vezeték ellen.
Legutóbb augusztus 17-én állt le a kőolajszállítás Magyarország felé, miután információk szerint Ukrajna ismételten megtámadta a Barátság vezetéket.
Újabb dróntámadás történt az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében. A román védelmi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint az éjszaka az orosz erők újabb dróntámadást intéztek a román-ukrán határhoz közeli civil célpontok és infrastruktúra ellen, de az orosz drónok nem léptek be Románia légterébe.
A helyzet miatt riasztották a Tulcea megye északi részének határmenti régiójában élő lakosságot, továbbá két Typhoon repülőgép is figyelte az ország légterét.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot - jelentette be az alakulat első alelnöke. Ciprian Ciucu. A PNL ügyvezető elnökségének ülésén eldüntötték, hogy a PNL támogatja az intézkedéscsomag kormányzati felelősségvállalással történő elfogadását a parlamentben. A liberális politikus szerint a kormány a jövő hét folyamán, kedden, szerdán vagy csütörtökön vállal felelősséget a parlamentben.
Ciucu ugyanakkor kijelentette, nagyon fontos, hogy a PSD visszatérjen a kormánykoalíció “asztalához”, hogy az működőképes legyen. Minél előbb sikerül megvalósítani ezeket a reformokat, annál hamarabb jut majd túl Románia ezen a nehéz, de átmeneti időszakon, hogy a gazdaság ismét fellendülhessen - szögezte le a liberálisok első alelnöke.
Ukrajna számára lehetetlen a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság – nyilatkozta a Fox News hírtelevízió reggeli műsorának Donald Trump. Az amerikai elnök ugyanakkor kijelentette, hogy Kiev mindezek ellenére számíthat biztonsági garanciákra: amerikai katonák ukrajnai jelenléte nem jön szóba, de az Egyesült Államok eszközökkel, elsősorban légi eszközökkel segítene az európaiaknak.
Trump megerősítette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti kétoldalú találkozó előkészítésén dolgoznak. Az amerikai elnök szerint elképzelhető, hogy az orosz elnök egyáltalán nem akar megállapodni, azzal viszont szerinte “nagyon nehéz helyzetbe” sodorja magát. Hozzátette, hogy Zelenszkij részéről is szükség lesz rugalmasságra.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntettek szerda délelőtt 10 és 14 óra között a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve…
Continue ReadingSztrájkőrségekkel és tüntetésekkel folytatják a tiltakozó akciókat a tanügyi szakszervezeti szövetségek, amelyek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentését, miszerint az elmúlt…
Continue ReadingAz Egyesült Államok érdeklődik az ukrajnai háború és Európa biztonsága iránt, ami nagyon jó dolog – nyilatkozta Nicușor Dan államfő…
Continue ReadingA Szent István-napi rendezvények miatt Magyarországon ma éjjel 11 óráig nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók. A Nagyváradi Határrendészet…
Continue ReadingAugusztus 19-én osztották ki Budapesten a magyar állami kitüntetéseket és művészeti elismeréseket. A díjazottak között több erdélyi személy is van,…
Continue ReadingA tegnap esti washingtoni megbeszélést követően Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz kollégájával. Erről Donald Trump is…
Continue ReadingAz orosz hadsereg 10 rakétát és 270 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen mára virradóra. A támadásban sokan megsebesültek, 16…
Continue ReadingNem kapta meg az előzetes jóváhagyást az a tranzakció, amelynek keretében a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) felvásárolná az E.ON-t…
Continue ReadingA kormány ma sürgősségi rendelettel fogja jóváhagyni a helyreállítási terv alapján az uniós pénzből, illetve a költségvetési pénzekből finanszírozott beruházásokra…
Continue ReadingA pénzügyminisztérium tegnap 900 millió lej hitelt vett fel a bankpiacon, átlagosan 7,48%-os kamattal két kötvénykibocsátás révén a Román Nemzeti…
Continue ReadingAlexandru Nazare pénzügyminiszter rendet tenne az inaktív cégek terén. A tárcavezető kijelentette, hogy nem lehet komolyan beszélni az adócsalás elleni…
Continue ReadingRadu Miruță gazdasági miniszter ellenzi azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint 8000 lejre emelnék a vállalkozások alapításához szükséges törzstőke alsó…
Continue ReadingA környezetvédelmi minisztérium előtt tüntettek szerda délelőtt 10 és 14 óra között a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint az erdőkért felelő tárca nem hajlandó meghallgatni az erdőgazdálkodási szakemberek véleményét, és a Romsilva átszervezését célzó tervezetet mindenféle hatástanulmány elvégzése nélkül terjesztette elő. Amennyiben jelenlegi alakjában fogadja el a tervezetet a kormány, veszélybe kerülnek az állam erdői, összeomlik a Romsilva és az erdészek elveszítik munkahelyeiket - mutat rá a közlemény. A tüntetők többek között követelik, hogy a környezetvédelmi minisztérium szüntesse be a Romsilva és 14.000 alkalmazottja ellen indított 'befeketítő és megalázó' kampányt, amely 'súlyosan aláássa a feladataikat ellátó erdészek tekintélyét', és vonja vissza a határozattervezetet, amellyel mindenféle előzetes gazdasági, szociális és költségvetési hatástanulmány mellőzésével megszüntetik a megyei erdészeti igazgatóságok 70 százalékát, mintegy 500 alkalmazott állását veszélyeztetve.
A Romsilva átszervezéséről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása. Jelenleg 41 erdészeti igazgatóság működik, minden megyében egy, de a tervezet 12-re csökkentené számukat. Az igazgatók számának csökkentése 19 millió lejes megtakarítást jelentene, amit erdőgazdálkodásra használna fel a Romsilva – nyilatkozta korábban Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter.
Sztrájkőrségekkel és tüntetésekkel folytatják a tiltakozó akciókat a tanügyi szakszervezeti szövetségek, amelyek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent a tanárok kötelező heti óraszáma.
Közös közleményükben a három tanügyi szakszervezet azt is bejelentette, hogy augusztus 19-22. és augusztus 25-29. között, valamint szeptember 3-án sztrájkőrséget tartanak az oktatási minisztériumnál. Szeptember 3-5. között pedig naponta tüntetéseket szerveznek a kormánypalotánál, ugyanakkor a tanévkezdés napján, szeptember 8-án felvonulást terveznek a kormánypalota és az elnöki hivatal között.
" ["post_title"]=> string(55) "Folytatják a tüntetéseket a tanügyi szakszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "folytatjak-a-tunteteseket-a-tanugyi-szakszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-20 13:30:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-20 10:30:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453381" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#5039 (24) { ["ID"]=> int(453379) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-20 13:14:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-20 10:14:59" ["post_content"]=> string(1307) "Az Egyesült Államok érdeklődik az ukrajnai háború és Európa biztonsága iránt, ami nagyon jó dolog – nyilatkozta Nicușor Dan államfő kedden a tettre készek koalíciójának online tanácskozása után.
Az elnök szerint a megbeszélés másik következtetése az volt, hogy sokkal közelebb állunk egy háromoldalú - Amerika, Ukrajna és Oroszország közötti - találkozó létrejöttéhez, amit valószínűleg megelőz majd egy kétoldalú megbeszélés Oroszország és Ukrajna között.
Nicușor Dan szerint a távmegbeszélés harmadik következtetése az, hogy Nyugat-Európa egységes álláspontot képvisel abban, miszerint ez egy agressziós háború, amelynek Ukrajna az áldozata, 80 évnyi béke után megsértették a nemzetközi rendet, és nekünk küzdenünk kell. Amíg a háború tart, a nyugati országok gazdasági és katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának – mondta az államfő, aki Románia álláspontját illetően kijelentett: úgy véljük, hogy Oroszország jelenleg nem akar békét kötni, emiatt készen kell állni az új gazdasági szankciócsomaggal, hogy nyomást gyakorolhassunk rá.
" ["post_title"]=> string(62) "Nicușor Dan: Nyugat-Európa egységes álláspontot képvisel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "nicusor-dan-nyugat-europa-egyseges-allaspontot-kepvisel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-20 13:15:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-20 10:15:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453379" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#5080 (24) { ["ID"]=> int(453377) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-20 13:09:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-20 10:09:57" ["post_content"]=> string(818) "A Szent István-napi rendezvények miatt Magyarországon ma éjjel 11 óráig nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók. A Nagyváradi Határrendészet közölte: az intézkedés minden romániai és Romániából érkező kamionost érint, akiknek azt tanácsolják, hogy kövessék a magyar közlekedési hatóság tájékoztatását.
Augusztus 19-én osztották ki Budapesten a magyar állami kitüntetéseket és művészeti elismeréseket. A díjazottak között több erdélyi személy is van, köztük Jakab Albert Zsolt néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Tudományos Tanácsának tagja, tudományos főmunkatársa, aki Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át magas színvonalú munkájáért.
Tötszegi Tekla néprajzkutató, a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum aligazgatója, valamint Kisné Portik Irén néprajzkutató, a Gránátalma Egyesület elnöke Martin György-díjban részesült hosszú időn át a népművészeti mozgalom szervezése területén végzett tevékenysége elismeréseként.
Páll Etelka növényi festő Pro Cultura Hungarica díjban részesült a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Sütő Levente Lehel bútorfestő-asztalos és fafaragó népművész, a népművészet mestere és Dr. Tapodi Zsuzsa irodalomtörténész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának egyetemi professzora.
Az erdélyi díjazottak között van még Brugós Sándor-Csaba táncművész, koreográfus, néptáncoktató, a nagyváradi Szigligeti Színház Táncegyüttesének korábbi tánckarvezetője, szólistája, alapító tagja, Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, Bogdán Gâtu Klára népdalénekes, néptáncoktató, hagyományőrző, valamint Szabó László táncművész, a Hargita Székely Néptáncszínház művészeti vezetője, 99 éves gyergyóalfalusi születésű Ambrus András színművész, író és Varga János „Boxos”, a Zalai Táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes volt művészeti vezetője, koreográfusa.
" ["post_title"]=> string(77) "Több erdélyi kapott magyar állami kitüntetést augusztus 20. alkalmából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "tobb-erdelyi-kapott-magyar-allami-kituntetest-augusztus-20-alkalmabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-20 13:06:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-20 10:06:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453375" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#4911 (24) { ["ID"]=> int(453367) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-19 14:19:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:19:28" ["post_content"]=> string(1091) "A tegnap esti washingtoni megbeszélést követően Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz kollégájával. Erről Donald Trump is beszámolt anélkül, hogy részleteket közölt volna. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója az orosz sajtóval ma hajnalban közölte, hogy megemelhetik az orosz és az ukrán küldöttség szintjét a közvetlen kétoldalú tárgyalásokon, hiszen erről is egyeztetett az orosz és az amerikai elnök. A felek támogatásukról biztosították az orosz-ukrán közvetlen tárgyalásokat. A Kreml tisztségviselője szerint a két elnök hajnali telefonbeszélgetése mintegy 40 percig tartott. Trump tájékoztatta Putyint a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai ország vezetőjével folytatott tárgyalások eredményéről. Az orosz vezető ismételten méltatta amerikai hivatali partnere személyes erőfeszítéseinek fontosságát az ukrajnai hosszú távú rendezéshez vezető megoldások keresésében - mondta Usakov.
" ["post_title"]=> string(83) "Donald Trump az orosz elnököt is tájékoztatta a washingtoni megbeszélésekről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "domald-trump-az-orosz-elnokot-is-tajekoztatta-a-washingtoni-megbeszelesekrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-19 14:19:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:19:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453367" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#4912 (24) { ["ID"]=> int(453365) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-19 14:15:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:15:23" ["post_content"]=> string(936) "Az orosz hadsereg 10 rakétát és 270 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen mára virradóra. A támadásban sokan megsebesültek, 16 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, több esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok. A hivatalos közlemény szerint a légvédelem 6 szárnyas rakétát és 230 drónt semmisített meg. Vitalij Maleckijre, a támadások által érintett egyik település, Kremencsuk polgármesterére felhívta a figyelmet arra, hogy az oroszok éppen akkor támadtak, amikor Vlagyimir Putyin telefonon biztosította Donald Trumpot, hogy békét akar. – A világ ismét meggyőződött arról, hogy Putyin nem akar békét, hanem Ukrajna megsemmisítésére törekszik – hangsúlyozta az ukrán város polgármestere.
" ["post_title"]=> string(44) "Oroszország továbbra is támadja Ukrajnát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "oroszorszag-tovabbra-is-tamadja-ukrajnat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-19 14:15:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:15:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453365" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#4913 (24) { ["ID"]=> int(453362) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-19 14:12:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:12:45" ["post_content"]=> string(554) "Nem kapta meg az előzetes jóváhagyást az a tranzakció, amelynek keretében a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) felvásárolná az E.ON-t – értesült az Economica.net meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A kormánynak alárendelt, közvetlen külföldi befektetéseket ellenőrző bizottság elutasította az ügyletet. A végső döntést azonban a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) fogja meghozni, amelynek a hatályos szabályozás szerint 90 nap áll rendelkezésére a mérlegelésre.
" ["post_title"]=> string(51) "Nem biztos, hogy megvásárolhatja az MVM az E.ON-t" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "nem-biztos-hogy-megvasarolhatja-az-mvm-az-e-on-t" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-19 14:12:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:12:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453362" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#4914 (24) { ["ID"]=> int(453360) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-19 14:11:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:11:05" ["post_content"]=> string(964) "A kormány ma sürgősségi rendelettel fogja jóváhagyni a helyreállítási terv alapján az uniós pénzből, illetve a költségvetési pénzekből finanszírozott beruházásokra vonatkozó intézkedések bevezetését. Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentette, hogy csak azok a projektek kapnak finanszírozást, amelyeket 2026 augusztus végéig be is tudnak fejezni. A kormányülés előtt Bolojan közölte, hogy a következő két hétben tisztázzák, mely beruházásokat folytatnak, és egy következő rendelettel tisztázzák a finanszírozás forrását is. A mai kormányülésen jóváhagyják a kormány sürgősségi alapjából a Máramaros megyei Felsőróna községnek elkülönített pénz elosztását, valamint egy másik határozattervezettel arról a sürgősségi pénzügyi segítségnyújtásról is rendelkeznek, amit a Neamţ és Suceava megyei árvízkárosultak kapnak.
" ["post_title"]=> string(109) "A kormány sürgősségi rendelettel korlátozza a helyreállítási alapban szereplő beruházások számát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(96) "a-kormany-surgossegi-rendelettel-korlatozza-a-helyreallitasi-alapban-szereplo-beruhazasok-szamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-19 14:11:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:11:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453360" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#4921 (24) { ["ID"]=> int(453358) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-19 14:09:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:09:05" ["post_content"]=> string(548) "A pénzügyminisztérium tegnap 900 millió lej hitelt vett fel a bankpiacon, átlagosan 7,48%-os kamattal két kötvénykibocsátás révén a Román Nemzeti Bank által közzétett adatok szerint. Ma két további kötvénykibocsátást terveznek, amelyeken az állam 135 millió lejt szeretne kapni. Augusztusban a pénzügyminisztérium összesen 6,6 milliárd lej hitelfelvételt tervez. A pénzt az államadósság refinanszírozására és a költségvetési hiány fedezésére szánják.
" ["post_title"]=> string(80) "Románia 7,48 százalékos kamattal vett fel hitelt a hiány finanszírozására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "romania-748-szazalekos-kamattal-vett-fel-hitelt-a-hiany-finanszirozasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-19 14:09:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:09:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453358" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#4922 (24) { ["ID"]=> int(453356) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-19 14:07:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:07:10" ["post_content"]=> string(960) "Alexandru Nazare pénzügyminiszter rendet tenne az inaktív cégek terén. A tárcavezető kijelentette, hogy nem lehet komolyan beszélni az adócsalás elleni küzdelemről anélkül, hogy rendet tegyenek ezen cégek között, amelyekből 460 ezer létezik. Kifejtette: ezek szerepelnek a cégnyilvántartásban, de bevallásaik alapján nem működnek, ugyanakkor egy részük valójában üzleti tevékenységet folytat. Szerinte nem tisztességes a kötelezettségeiket teljesítő adófizetőkkel szemben, hogy számos vállalkozás az ellenőrzéseket és az adók kifizetését elkerülve meglopja az állami költségvetést - mondta a miniszter. Emlékeztetett, hogy a deficitcsökkentő csomag részeként a kormány határidőt fog szabni az inaktív vállalatoknak, ameddig vagy újra aktívnak nyilvánítják magukat, vagy felszámoltatják és töröltetik magukat a cégnyilvántartásból.
" ["post_title"]=> string(74) "A pénzügyminiszter szerint rendet kell tenni az inaktív cégek között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-penzugyminiszter-szerint-rendet-kell-tenni-az-inaktiv-cegek-teren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-19 14:13:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:13:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453356" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#4905 (24) { ["ID"]=> int(453354) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-19 14:05:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:05:36" ["post_content"]=> string(819) "Radu Miruță gazdasági miniszter ellenzi azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint 8000 lejre emelnék a vállalkozások alapításához szükséges törzstőke alsó határát. Úgy vélte, a deficitcsökkentő csomagok elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják, és nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését. Szerinte a javasolt 8000 lej meglehetősen hirtelen megnövelt küszöbérték, és gazdasági miniszterként kötelességének érzi gondoskodni arról, hogy ez ne hátráltassa a vállalkozókat' - írta a miniszter, aki szerint az intézkedés aránytalan a célhoz képest, mert túl sok tisztességes kezdeményezést büntetne néhány fantomcég miatt.
" ["post_title"]=> string(74) "Ellenzi a brutális törzstőkeemelést Radu Miruță gazdasági miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "ellenzi-a-brutalis-torzstokeemelest-radu-miruta-gazdasagi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-19 14:05:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-19 11:05:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453354" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#5048 (24) { ["ID"]=> int(453383) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-20 13:29:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-20 10:29:03" ["post_content"]=> string(2300) "A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntettek szerda délelőtt 10 és 14 óra között a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint az erdőkért felelő tárca nem hajlandó meghallgatni az erdőgazdálkodási szakemberek véleményét, és a Romsilva átszervezését célzó tervezetet mindenféle hatástanulmány elvégzése nélkül terjesztette elő. Amennyiben jelenlegi alakjában fogadja el a tervezetet a kormány, veszélybe kerülnek az állam erdői, összeomlik a Romsilva és az erdészek elveszítik munkahelyeiket - mutat rá a közlemény. A tüntetők többek között követelik, hogy a környezetvédelmi minisztérium szüntesse be a Romsilva és 14.000 alkalmazottja ellen indított 'befeketítő és megalázó' kampányt, amely 'súlyosan aláássa a feladataikat ellátó erdészek tekintélyét', és vonja vissza a határozattervezetet, amellyel mindenféle előzetes gazdasági, szociális és költségvetési hatástanulmány mellőzésével megszüntetik a megyei erdészeti igazgatóságok 70 százalékát, mintegy 500 alkalmazott állását veszélyeztetve.
A Romsilva átszervezéséről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása. Jelenleg 41 erdészeti igazgatóság működik, minden megyében egy, de a tervezet 12-re csökkentené számukat. Az igazgatók számának csökkentése 19 millió lejes megtakarítást jelentene, amit erdőgazdálkodásra használna fel a Romsilva – nyilatkozta korábban Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter.