A vitatott jogszabálytervezetet ma fogadhatja el a tbiliszi törvényhozás harmadik olvasatban, ami az utolsó lépés a kihirdetés előtt. Hétfő esti televíziós beszédében Irakli Kobakhidze miniszterelnök hangsúlyozta: a grúz parlament a lakosság többségének akarata szerint cselekszik.
(tovább…) Continue ReadingSzijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon
Szolgálati közlemény
Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost
Több mint fél százalékkal csökkent az infláció áprilisban
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#4871 (24) { ["ID"]=> int(438285) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:49" ["post_content"]=> string(280) "Holnap, május 15-én, karbantartási munkálatok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a botfalusi adótorony körzetében, az 1197 kHz-es középhullámú frekvencián. Hallgatóink megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438285" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#4870 (24) { ["ID"]=> int(438282) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:44:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:44:43" ["post_content"]=> string(1132) "A vádhatóság szerint a gyanúsítottak egy autópálya feletti hídról ledobtak egy csatornafedőt. A súlyos fémdarab áttörte a híd alatt áthaladó nyerges vontató szélvédőjét, és halálosan megsebesítette a román állampolgárságú sofőrt.
A kamiont a sofőr mellett ülő barátnője lefékezte, így nem sodródott le az útról – írja a namuri ügyészség közleményére hivatkozva az AFP.
Az eset szombatra virradóra történt az E42-es sztráda Liege és Namur közötti szakaszán.
A helyi sajtó szerint az öt fiatal drogok hatása alatt állt. Ezt az információt a namuri ügyészség nem kívánta kommentálni.
A gyanúsítottak közül ketten kiskorúak, és a tett színhelyéhez közeli Andenne községben laknak. A román sofőr egy spanyol fuvarozócég alkalmazottja volt.
" ["post_title"]=> string(62) "Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "belgiumban-birosag-ele-allitanak-ot-fiatalt-akik-szombaton-szorakozasbol-megoltek-egy-roman-kamionost" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:45:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:45:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438282" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#5287 (24) { ["ID"]=> int(438278) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:24:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:24:15" ["post_content"]=> string(1103) "A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra lassult áprilisban az éves infláció – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az élelmiszerek 2,07 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 7,17 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 10,05 százalékkal nőtt 2023 áprilisához képest.
2023 decemberéhez viszonyítva 2,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak az idei negyedik hónapban. Az elmúlt egy évben pedig – 2023 májusától – átlagban 8,1 százalékos volt az emelkedés az előző egy évhez képest.
A Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében 4,7 százalékos inflációt jósolt az év végére, míg tavaly novemberben még 4,8 százalékos inflációval számolt 2024-re. A jegybank előrejelzése szerint 2025 végére 3,5 százalékra csökken az infláció.
" ["post_title"]=> string(65) "Több mint fél százalékkal csökkent az infláció áprilisban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "tobb-mint-fel-szazalekkal-csokkent-az-inflacio-aprilisban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:24:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:24:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438278" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#4872 (24) { ["ID"]=> int(438287) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:20" ["post_content"]=> string(5937) "Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31378) ["max_num_pages"]=> int(7845) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "78dba659c0084dc4fc09bd64b31728ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Az utcai tiltakozások ellenére Grúzia miniszterelnöke eltökélt a külföldiügynök-törvény mellett
Spontán sztrájkba kezdtek a kormány alkalmazottai
A Marcel Ciolacu vezette kabinet több tucat munkatársa vonult hétfő délután a kormány székhelyeként szolgáló Victoria-palota elé, a bérdiszkrimináció megszüntetését követelve.
(tovább…) Continue ReadingRobbantással távolították el az összeomlott Baltimore-i híd legnagyobb darabját a hídomlást okozó konténerhajóról
Irányított robbantással távolították el a Baltimore közelében összeomlott híd legnagyobb darabját a hídomlást okozó konténerszállító hajó fedélzetéről, ami meghatározó lépés a nagyváros kikötőjének megnyitása felé.
(tovább…) Continue ReadingAranyrudakkal vesztegették meg az amerikai szenátus külpolitikai bizottságának elnökét
Megkezdődött Bob Menendez szenátor büntetőpere New Yorkban. A vád szerint a demokrata párti politikus megvesztegetést fogadott el üzleti magánérdekek, illetve Egyiptom érdekeinek kiszolgálása fejében.
(tovább…) Continue ReadingBukarestben bérmált Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be szombaton, május 11-én Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a bukaresti Minden Kegyelmek Anyja, közismertebb…
Continue ReadingStratégia az emberkereskedelem leküzdésére
Románia következő 4 évre szóló emberkereskedelem elleni stratégiáját mutatták be délelőtt a Victoria palotában. A dokumentum célja, hogy országszerte csökkentse az emberkereskedelem mértékét.
(tovább…) Continue ReadingKezdődik az elemisek képességfelmérője
Ma kezdődik a másodikosok, negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája – közölte a Tanügyminisztérium. Május 29-dikéig összesen több mint 500 ezer tanuló tudását mérik fel.
(tovább…) Continue ReadingTüntetnek a szakszervezetek
Kevesebb mint hatmillió romániai munkavállaló fizet jövedelme 10 százalékának megfelelő hozzájárulást, hogy 16 millió ember egészségügyi ellátását biztosítsa – állítják az Országos Szakszervezeti Tömb képviselői.
(tovább…) Continue ReadingIsmét lehet államkötvényt vásárolni
Újabb sorozat Tezaur államkötvény jegyezhető. Az állampapírok futamideje egy, illetve három év. Az éves kamat ennek megfelelően 6, illetve 6,85 század%.
(tovább…) Continue ReadingKezdődik a mezőgazdasági kártérítés
A héten megkezdik a támogatások kifizetését azoknak a növénytermesztő illetve állattenyésztő gazdáknak, akiknek veszteségeket okozott az ukrajnai háború. A szubvenció…
Continue ReadingJogosítványokat és forgalmi engedélyeket vontak be
Az elmúlt 24 órában csaknem 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát a közlekedési szabályok megszegése miatt – közölte a Román Rendőrség.
(tovább…) Continue ReadingÚj védelmi minisztere van Oroszországnak
Vlagyimir Putyin tegnap késő este beterjesztette a javaslatot Szergej Sojgu felmentésére. Az Euronews értesülése szerint Sojgu a Biztonsági Tanács elnöke lesz, ezért távozik annak eddigi elnöke, Nyikolaj Patrusev.
(tovább…) Continue ReadingA vitatott jogszabálytervezetet ma fogadhatja el a tbiliszi törvényhozás harmadik olvasatban, ami az utolsó lépés a kihirdetés előtt. Hétfő esti televíziós beszédében Irakli Kobakhidze miniszterelnök hangsúlyozta: a grúz parlament a lakosság többségének akarata szerint cselekszik.
A készülő jogszabály kötelezné a finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapó civil szervezeteket és sajtóorgánumokat, hogy idegen befolyás alatt álló ügynökökként regisztráltassák magukat.
A törvénytervezet nagyszabású utcai megmozdulásokat váltott ki. A kritikusok "orosz törvénynek" nevezik, mert szerintük hasonlít ahhoz a törvényhez, amelyet a Kreml a független média és az emberi jogi csoportok elleni fellépésre használt.
Szalome Zurabisvili államfő várhatóan elutasítja a jogszabály kihirdetését, viszont ezzel csupán lelassíthatja a törvény hatályba léptetését, hiszen a parlament felülírhatja az elnöki vétót, a Grúz Álom nevű kormánypárt pedig rendelkezik az ehhez szükséges számú parlamenti képviselővel.
Az ügynöktörvény meghiúsíthatja Grúzia EU-tagságát. Tegnap 12 tagállam kérte annak tisztázását, hogy a jogszabály hatályba lépése a tagsági tárgyalások felfüggesztéséhez vezet-e.
" ["post_title"]=> string(107) "Az utcai tiltakozások ellenére Grúzia miniszterelnöke eltökélt a külföldiügynök-törvény mellett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "az-utcai-tiltakozasok-ellenere-gruzia-miniszterelnoke-eltokelt-a-kulfoldiugynok-torveny-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:14:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:14:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438275" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#4978 (24) { ["ID"]=> int(438272) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 09:52:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 06:52:39" ["post_content"]=> string(2084) "A Marcel Ciolacu vezette kabinet több tucat munkatársa vonult hétfő délután a kormány székhelyeként szolgáló Victoria-palota elé, a bérdiszkrimináció megszüntetését követelve.
Noni Iordache szakszervezeti vezető szerint a kormányalkalmazottak hátrányosan megkülönböztetve érzik magukat, mivel ők jelentik az egyetlen közalkalmazotti kategóriát, melynél évek óta nem hajtottak végre bérfejlesztést.
A szakszervezeti vezető elmondása szerint ennek a közalkalmazotti kategóriának a nettó átlagbére 5000 lej körül van. A tiltakozáshoz mintegy 200 kormányalkalmazott csatlakozott. Tegnap napközben ugyancsak a kormánypalota előtt tiltakoztak az Országos Szakszervezeti Tömb tagjai a magas munkabérterhek ellen.
Az érdekvédelem küldöttségét a délután folyamán fogadta Daniela Pescaru pénzügyi államtitkár. A megbeszélésen a szakszervezet kérte a minisztériumtól, hogy tegyen sürgős intézkedéseket a munkabért terhelő adók csökkentésére és egy adóreform sürgős elindítására, a folyamatba pedig vonják be a szakszervezeteket és a munkaadókat. Az Országos Szakszervezeti Tömb közleménye szerint ismertették aggodalmukat azokkal a híresztelésekkel kapcsolatban, amelyek a jövedelemadó-kulcsok módosítására és a progresszív adózás bevezetésére vonatkoznak.
A pénzügyminisztérium képviselői nem választok a felvetésekre, a szakszervezet szerint az egyeztetések folytatódnak. Marcel Ciolacu miniszterelnök egy tegnapi nyilatkozatában elismerte ugyan, hogy a munka adóterhe Romániában az egyik legmagasabb európai szinten, de hozzátette, hogy egy csökkentés „térdre kényszerítené” az országot.
" ["post_title"]=> string(52) "Spontán sztrájkba kezdtek a kormány alkalmazottai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "spontan-sztrajkba-kezdtek-a-kormany-alkalmazottai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:32:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:32:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438272" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#4975 (24) { ["ID"]=> int(438269) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 09:24:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 06:24:09" ["post_content"]=> string(1442) "Irányított robbantással távolították el a Baltimore közelében összeomlott híd legnagyobb darabját a hídomlást okozó konténerszállító hajó fedélzetéről, ami meghatározó lépés a nagyváros kikötőjének megnyitása felé.
A híd kisebb darabjait az elmúlt hetekben óriásdaruk segítségével távolították el a kikötő bejáratát jelentő Patapsco folyó torkolatából.
Március 26-án a Dali hajó a kikötőből való elindulást követően meghibásodott és irányíthatatlanná vált, ezért nekisodródott a híd tartópillérjének, ennek hatására a több kilométer hosszú, 50 méter magas híd másodpercek alatt összeomlott.
A hajó néhány perccel a katasztrófa előtt vészjelzést adott le, így a hídra vezető forgalmat sikerült leállítani, viszont az építményen dolgozó útkarbantartók közül hatan életüket vesztették.
Baltimore kikötője a hídomlás után teljesen megbénult, áprilistól korlátozott kapacitással működhetett. Becslések szerint a Patapsco folyó fölött átívelő Francis Scott Key-hidat leghamarabb 2028 őszére építhetik újjá.
" ["post_title"]=> string(126) "Robbantással távolították el az összeomlott Baltimore-i híd legnagyobb darabját a hídomlást okozó konténerhajóról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(113) "robbantassal-tavolitottak-el-az-osszeomlott-baltimore-i-hid-legnagyobb-darabjat-a-hidomlast-okozo-kontenerhajorol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 09:24:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 06:24:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438269" ["menu_order"]=> int(1) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#5007 (24) { ["ID"]=> int(438265) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 09:11:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 06:11:20" ["post_content"]=> string(1489) "Megkezdődött Bob Menendez szenátor büntetőpere New Yorkban. A vád szerint a demokrata párti politikus megvesztegetést fogadott el üzleti magánérdekek, illetve Egyiptom érdekeinek kiszolgálása fejében.
Az ügy vádlottja a politikus felesége is, aki az ügyészség szerint közvetítőként működött közre a korrupciós bűncselekményben, de ellene egészségi okok miatt csak nyáron indulhat a tárgyalás.
A politikus lakásában 100 ezer dollárt meghaladó értékű aranytömböket, és csaknem 500 ezer dollárnyi készpénzt foglalt le.
Bob Menendez és a két további vádlott nem ismerte el bűnösségét, viszont a csoport negyedik tagja, egy üzletember vádalkut kötött, és vállalta, hogy kisebb büntetés fejében feltáró vallomást tesz a megvesztegetés részleteiről.
Bob Menendez nem mondott le a szenátori mandátumáról, de bejelentette, hogy a novemberi választáson nem indul újra.
A harmadik szenátusi ciklusát töltő politikus ellen 2017-ben vádat emeltek ugyancsak korrupció miatt, de akkor az esküdtszék nem jutott egyhangú döntésre a bűnösségéről.
" ["post_title"]=> string(93) "Aranyrudakkal vesztegették meg az amerikai szenátus külpolitikai bizottságának elnökét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "aranyrudakkal-vesztegettek-meg-az-amerikai-szenatus-kulpolitikai-bizottsaganak-elnoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 09:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 06:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438265" ["menu_order"]=> int(2) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#4938 (24) { ["ID"]=> int(438256) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 15:31:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 12:31:40" ["post_content"]=> string(2013) "Magyar nyelvű szentmisét mutatott be szombaton, május 11-én Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a bukaresti Minden Kegyelmek Anyja, közismertebb nevén Barátok templomában, ahol rendszeresen anyanyelvű pasztorációban részesül a fővárosi magyar római katolikus közösség. Magyarország prímását Aurel Percă bukaresti érsek-metropolita hívta meg abból az alkalomból, hogy 25 évvel ezelőtt látogatott a fővárosba Szent II. János Pál pápa. Erdő Péter részt vett szombaton délelőtt a pápalátogatás emlékére a Szent József-székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén, majd a barátok templomában celebrált misén kiszolgáltatta a bérmálás és az elsőáldozás szentségét 23 fiatalnak és felnőttnek.
Prédikációjában arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a csupán érzelmi és szubjektív jellegű vallásosság nem a helyes jámborság, nem az, amire a Szentlélek tanít. Arra kérte a bérmálkozókat, legyenek igaz hívők, ne csak mímeljék a vallásosságot, mint a farizeusok, hanem figyeljenek Jézus személyére és tanítására, újra és újra, nap mint nap.
Bejelentette: mostani látogatása alkalmával meghívta a bukaresti érseket, hogy augusztus 20-án, Szent István napján a Bazilika előtt tartsa meg a szentbeszédet.
" ["post_title"]=> string(81) "Bukarestben bérmált Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "bukarestben-bermalt-erdo-peter-biboros-primas-esztergom-budapesti-ersek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 15:46:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 12:46:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438256" ["menu_order"]=> int(4) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#4937 (24) { ["ID"]=> int(438250) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:31:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:31:49" ["post_content"]=> string(694) "Románia következő 4 évre szóló emberkereskedelem elleni stratégiáját mutatták be délelőtt a Victoria palotában. A dokumentum célja, hogy országszerte csökkentse az emberkereskedelem mértékét.
A statisztikák megerősítik, hogy az emberkereskedelem továbbra is olyan probléma, amely több ezer áldozatot szed Romániában, bár 2023-ban az előző évhez képest enyhe csökkenés volt tapasztalható. Az áldozatok többsége nő és lány, de a férfiak száma is növekszik, különösen a kényszermunka esetében.
" ["post_title"]=> string(46) "Stratégia az emberkereskedelem leküzdésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "strategia-az-emberkereskedelem-lekuzdesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:31:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:31:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438250" ["menu_order"]=> int(5) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#4936 (24) { ["ID"]=> int(438248) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:30:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:30:38" ["post_content"]=> string(881) "Ma kezdődik a másodikosok, negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája – közölte a Tanügyminisztérium. Május 29-dikéig összesen több mint 500 ezer tanuló tudását mérik fel.
Ma a másodikosok íráskészségeit anyanyelvből, illetve a román tannyelvű iskolába járó tanulók esetén román nyelvből mérik fel. Holnap és szerdán olvasási készségeiket értékelik, majd csütörtökön kerül sor a matematika tudásuk felmérésére. A kisebbségi nyelveken tanuló másodikosok pénteken román nyelvből vizsgáznak. A teszteket az iskolákban értékelik ki, az eredményeket nem hozzák nyilvánosságra, és a minősítések/jegyek nem kerülnek be az osztálynaplóba.
" ["post_title"]=> string(43) "Kezdődik az elemisek képességfelmérője" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "kezdodik-az-elemisek-kepessegfelmeroje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:30:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:30:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438248" ["menu_order"]=> int(6) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#4935 (24) { ["ID"]=> int(438246) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:29:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:29:23" ["post_content"]=> string(834) "Kevesebb mint hatmillió romániai munkavállaló fizet jövedelme 10 százalékának megfelelő hozzájárulást, hogy 16 millió ember egészségügyi ellátását biztosítsa - állítják az Országos Szakszervezeti Tömb képviselői.
Az érdekképviselet tegnap emlékeztett, hogy a kormánypalota elé, mára tervezett tüntetéssel erre akarják felhívni a közvélemény figyelmét. Az Országos Szakszervezeti Tömb 29 tagszervezetével együtt ma 10 órára hirdette meg tiltakozó akcióját a kormány épülete elé. A kormánypalota előtti nagygyűlést követően a tüntetők a gazdasági, a munkaügyi, majd a pénzügyminisztérium székhelye elé vonultak.
" ["post_title"]=> string(28) "Tüntetnek a szakszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "tuntetnek-a-szakszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:29:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:29:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438246" ["menu_order"]=> int(7) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2900 (24) { ["ID"]=> int(438244) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:28:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:28:20" ["post_content"]=> string(631) "Újabb sorozat Tezaur államkötvény jegyezhető. Az állampapírok futamideje egy, illetve három év. Az éves kamat ennek megfelelően 6, illetve 6,85 század%.
A Virtuális Magántérben – Spatiul Privat Virtualban regisztráltak online is vásárolhatnak, de az Államkincstár és a posta fiókjaiban is válthatók. Az állampapírok kamata adómentes, a kötvényekből befolyt pénzt a költségvetési hiány és a közadósság finanszírozására használják.
" ["post_title"]=> string(41) "Ismét lehet államkötvényt vásárolni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ismet-lehet-allamkotvenyt-vasarolni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:28:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:28:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438244" ["menu_order"]=> int(8) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#2778 (24) { ["ID"]=> int(438242) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:27:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:27:27" ["post_content"]=> string(382) "A héten megkezdik a támogatások kifizetését azoknak a növénytermesztő illetve állattenyésztő gazdáknak, akiknek veszteségeket okozott az ukrajnai háború. A szubvenció hektáronként, állattenyésztők esetében nagy szarvasmarha-egyenértékenként 100 euro. A jogosultaknak az utalások május 15-én kezdődnek.
" ["post_title"]=> string(42) "Kezdődik a mezőgazdasági kártérítés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "kezdodik-a-mezogazdasagi-karterites" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:27:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:27:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438242" ["menu_order"]=> int(9) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#4715 (24) { ["ID"]=> int(438240) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:26:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:26:34" ["post_content"]=> string(928) "Az elmúlt 24 órában csaknem 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát a közlekedési szabályok megszegése miatt – közölte a Román Rendőrség.
Összesen 798 sofőrnek vonták be a vezetői engedélyét, közülük 387-nek gyorshajtás, 77-nek alkoholos befolyásoltság, tizenkettőnek drog vagy egyéb tiltott szer hatása alatti vezetés miatt. Emellett 354 járműnek bevonták a forgalmi engedélyét. Az elmúlt 24 órában a rendőrök több mint 11.200 szabálysértést észleltek, amelyek miatt összesen több mint 4 és fél millió lej értékben róttak ki bírságokat. A hatóságok kézre kerítettek 22 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt, és 43 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést.
" ["post_title"]=> string(54) "Jogosítványokat és forgalmi engedélyeket vontak be" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "jogositvanyokat-es-forgalmi-engedelyeket-vontak-be" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:26:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:26:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438240" ["menu_order"]=> int(10) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#4716 (24) { ["ID"]=> int(438238) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:25:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:25:20" ["post_content"]=> string(701) "Vlagyimir Putyin tegnap késő este beterjesztette a javaslatot Szergej Sojgu felmentésére. Az Euronews értesülése szerint Sojgu a Biztonsági Tanács elnöke lesz, ezért távozik annak eddigi elnöke, Nyikolaj Patrusev.
Az új védelmi miniszter Andrej Belouszov volt miniszterelnök-helyettes lesz. Viszont marad a helyén Valerij Geraszimov vezérezredes, vezérkari főnök, bár eddig ő volt a katonai vezetést bíráló kritikusok fő célpontja, és az ő kivégzését tűzte célul a Moszkva ellen induló lázadó Wagner csoport.
" ["post_title"]=> string(43) "Új védelmi minisztere van Oroszországnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "uj-vedelmi-minisztere-van-oroszorszagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:25:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:25:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438238" ["menu_order"]=> int(11) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#5013 (24) { ["ID"]=> int(438275) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:14:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:14:24" ["post_content"]=> string(1634) "A vitatott jogszabálytervezetet ma fogadhatja el a tbiliszi törvényhozás harmadik olvasatban, ami az utolsó lépés a kihirdetés előtt. Hétfő esti televíziós beszédében Irakli Kobakhidze miniszterelnök hangsúlyozta: a grúz parlament a lakosság többségének akarata szerint cselekszik.
A készülő jogszabály kötelezné a finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapó civil szervezeteket és sajtóorgánumokat, hogy idegen befolyás alatt álló ügynökökként regisztráltassák magukat.
A törvénytervezet nagyszabású utcai megmozdulásokat váltott ki. A kritikusok "orosz törvénynek" nevezik, mert szerintük hasonlít ahhoz a törvényhez, amelyet a Kreml a független média és az emberi jogi csoportok elleni fellépésre használt.
Szalome Zurabisvili államfő várhatóan elutasítja a jogszabály kihirdetését, viszont ezzel csupán lelassíthatja a törvény hatályba léptetését, hiszen a parlament felülírhatja az elnöki vétót, a Grúz Álom nevű kormánypárt pedig rendelkezik az ehhez szükséges számú parlamenti képviselővel.
Az ügynöktörvény meghiúsíthatja Grúzia EU-tagságát. Tegnap 12 tagállam kérte annak tisztázását, hogy a jogszabály hatályba lépése a tagsági tárgyalások felfüggesztéséhez vezet-e.
" ["post_title"]=> string(107) "Az utcai tiltakozások ellenére Grúzia miniszterelnöke eltökélt a külföldiügynök-törvény mellett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "az-utcai-tiltakozasok-ellenere-gruzia-miniszterelnoke-eltokelt-a-kulfoldiugynok-torveny-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:14:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:14:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438275" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31374) ["max_num_pages"]=> int(2615) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6ae7955c976390dcd82551343c49818e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }