Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, az országot és lakosságát érintő problémák sürgős megoldást igényelnek. 

Niculescu ma reggel nyilatkozott a Radio România Actualități-nak: nagyobb nyitottságot és együttműködést kért a politikai pártoktól a sikeres kormányalakítás érdekében. Azt is elmondta, hogy a tárgyalások ma is folytatódnak, és hogy ez a hét meghatározó lesz az általa javasolt kormány szempontjából. A kijelölt miniszterelnök kifejtette, hogy nem elég a bizalmi szavazáson átmenni, hanem olyan kabinetre van szükség, amely képes valóban kormányozni és végrehajtani a szükséges reformokat. Szerinte elengedhetetlen egy politikai megállapodás megkötése az alapvető célkitűzésekről, mint a költségvetés-kiigazítás, a 2027-es büdzsé elfogadása, az energiaügyi intézkedések, a gazdaságélénkítés, az adóbevételek javítása, valamint az ország védelmi képességeinek megerősítése, különös tekintettel a határokon zajló háborús helyzetre. A kijelölt miniszterelnök kiemelte azt is, hogy nemzetközi partnereinknek és a befektetőknek is egyértelmű jelzésre van szükségük arról, hogy Románia egy stabil, kiszámítható, hitelt érdemlő ország, amely betartja vállalásait.

Luca Niculescu ma délben a Mentsétek meg Romániát Szövetség vezetőivel találkozott, 14 órakor a nemzeti kisebbségek frakciójának képviselőivel, 16 órakor pedig a Béke – Románia az első frakció vezetőivel tárgyal.A kijelölt miniszterelnök csütörtökön terjeszti a parlament elé kormányprogramját és az általa javasolt miniszterek jegyzékét.