Nem tudom, romák vagy nem romák hányan hallgatják minden szombaton és vasárnap reggel hét és nyolc óra között a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának roma közösségi műsorát, én azonban közöttük vagyok. Nagyon is érdekel, ahogyan a szerkesztő Bódizs Edit figyelme a romák életének és különösképpen az erdélyi magyar lakossággal való együttélésének sok-sok vonatkozására kiterjed és ráadásul olyan földrajzi összefüggésekben, amelyek szerkesztői-újságírói kényelmi szempontok alapján nem maradnak egy-egy kisebb vagy nagyobb térségben.
A műsorban természetesen foglalkoznak a hivatalos romániai roma integrációs stratégiákkal, a romák gondjait felvállaló civil szervezetek tevékenységével, időről-időre előtérbe kerülnek azok a társadalomkutatók – például Fosztó László, Sólyom Andrea , Borbély András és mások – akik évek óta vizsgálják bármiféle közhelyeken túl a roma élet valóságát, nem ritkán a szomszédos országok és európai összefüggésekben, párhuzamokat vagy éppen ellentéteket keresve és találva.
Sok szó esik ezekben az adásokban az egyházi pasztorizációs kisérletekről is, ahol a neoprotestáns egyházak vezetnek, de a katolikus egyház is szeretne egy kissé erőteljesebb lépésekkel felzárkozni ezekhez a törekvésekhez. És természetesen előtérbe kerülnek olyan személyiségek, akik akár a magyar, akár a roma közösségen belül életükből hosszú éveket fordítanak arra, hogy megmutassák azt az utat, amelyen többen válhatnak a társadalom egyenértékű tagjaivá, anélkül, hogy feladnák származásukat, másságukat.
Azt hiszem, nem mondok sok újat azzal, hiszen aki nyitott szemmel jár-kel szűkebb világunkban, maga is láthatja, hogy az erdélyi roma közösség mennyire megosztott. Nyilvánvalóan a palotákat építő vagy különböző eldugott falvakban elhagyott házakat megvásárló romáknak teljesen mások a gondjaik, mint akik olyan ideiglenes településeken laknak, amelyeket közigazgatási szempontból olykor még nem is jegyeznek, így nyilvánvalóan semmiféle infrastrukturális ellátásban nem bízhatnak. Mint ahogyan teljesen más azoknak a roma családoknak az életvitele, akiknek jónéhány tagja külföldön dolgozik, akik jönnek-mennek, adnak-vesznek, kereskednek és azoknak, akik itthon próbálnak munkát és megélhetést találni, a leggyakrabban egyik-napról a másikra. És mások a beiskoláztatási gondjaik azoknak a gyermekeknek, akik az elemi iskolában úgy-ahogyan még meg vannak vagy a külön, vagy az integrált osztályokban, de a nagy törések és iskola-elhagyások a középiskola előtt következnek be. És teljesen más az élete a falvakon, esetleg kézműves munkákból élő romáknak, mint azoknak, akik kisebb-nagyobb városok lepusztult épületeiben húzzák meg magukat, állandó kilakoltatásokra vagy valamiféle más fondorlatos cselekedetekre várva a helyhatóságok részéről.
Viszont Bódizs Edit műsorát azért is hallgatom, mert egyértelműen kisugárzik belőle az emberi egyetemesség. Ahogyan legutóbb a Székelykeresztúrhoz tartozó Betfalván beszélgetett az idősebb Gergely Gáborral, aki amikor megkérdezte a riporter, hogy mit jelent számára a szabadság, akkor valami olyasmit válaszolt, hogy amikor ide-oda mehet az erdőben és hallja a tavasz hangjait, vagy télen a hó csikorgását a talpa alatt és közben csak úgy eszembe jutott: vajon, mi elgondolkodunk olykor azon, hogy a mindennapok lótás-futása közepette mit is jelent és mit is jelenthetne számunkra a szabadság?
Tegyük meg, ha eddig nem tettük és kissé másként nézünk majd a romákra is.