1812-ben egy januári éjszakán erőszakos embertömeg törte be George Ball textilműhelyének ajtaját az angliai Nottingham külvárosában. Az arcukat zsebkendőkkel eltakaró férfiak nehéz kőtörő kalapácsokkal estek neki előre kiszemelt célpontjaiknak, majd menekülőre fogták. Öt szétzúzott kötőgépet hagytak maguk után a műhelyben. A nottinghami textilmunkások azt állították, egy titokzatos „Ludd tábornok” utasításait követik. Nottinghamből a luddita felkelés aztán átterjedt Yorkshire gyapjúiparára és Lancashire fonodáiba is. Nevük angol nyelvterületen napjainkig fennmaradt – a „Luddite” szót ma már mindenkire használják, aki ódzkodik az új technológiától vagy ellenzi a technológiai fejlődést.
Joel Kotkin nem ellenzi, csupán elemzi az AI-forradalmat esszéjében, amelyben meglepő kijelentést tesz: a legnagyobb hosszú távú veszély nem Donald Trump amerikai elnöktől, Hszi Csin-ping kínai elnöktől, Vlagyimir Putyin orosz elnöktől vagy az Iránban jelenleg ostromolt őrült mullahoktól származik, hanem a technológia megállíthatatlan erejéből fakad, amely egyre inkább nemcsak az emberiséget segíti, hanem fel is váltja.
Függetlenül attól, hogy a politikai elit mit javasol, a mesterséges intelligencia hamarosan uralni fogja az életünket. Az MI is hozhat bizonyos előnyöket életünkbe, például az orvostudományban, de valószínűleg tovább fogja erősíteni a már amúgy is komoly „függőségünket” a képernyőktől, és még jobban aláássa a magánéletünket.
Egy 2023-as közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak háromötöde közvetlen fenyegetésnek tekinti az MI-t a civilizációnkra nézve. Az MI felgyorsítja a munkahelyek megszűnését. Előrejelzések szerint az Egyesült Államokban az összes munkahely legalább 10 százaléka már ma veszélyben van. Leginkább a fehérgalléros munkák, például a humánerőforrás, a média és a videójátékok terén dolgozók aggódhatnak.
Ahogyan a mesterséges intelligencia képes robotbébiszittereket létrehozni, úgy az emberi tanítás jelentőségét is egyre inkább háttérbe szorítja. Kinek lesz szüksége kortárs, hús-vér pszichológusra, ha le lehet feküdni a díványra és beszélgetni Sigmund Freuddal vagy Carl Junggal?
Ha a múltban a fizikai munkások voltak az automatizálás áldozatai, most a zavarok az értelmiségre is kiterjedhetnek. Még a szoftverkódot író „geekek” is rájöhetnek, hogy ők is kiszolgáltatottak annak, amit a közgazdászok „készségalapú technológiai változásnak” neveznek.
„Lehet, hogy a tudásmunkások iránti igény csúcspontján vagyunk” – nyilatkozta Atif Rafiq, a McDonald’s és a Volvo korábbi digitális vezérigazgatója a Wall Street Journalnak. „Egyszerűen kevesebb emberre lesz szükségünk ugyanazt a munkát elvégezni.”
A „kreatív munkák” – művészek, színészek, forgatókönyvírók, újságírók – fenyegetettsége hamarosan érezhetővé válhat. A virtuális zenészek és színészek máris nagy sikereket aratnak a közönség körében.
Geoffrey Hinton, az MI egyik korai fejlesztője szerint az MI azon képessége, hogy meggyőző hamis képeket és szövegeket hozzon létre, olyan világot hoz létre, ahol az emberek „már nem tudják majd, mi az igazság”.
Néhány elit MI-mérnök váratlan szerencsére tehet szert, de csak addig, amíg saját gépeik nem haladják meg őket. Meglepő módon a képzett fizikai munkások, akiknek a munkája nehezen helyettesíthető robotokkal, profitálhatnak a hatalmas adatközpontok és azok működtetéséhez szükséges energia-infrastruktúra kiépítéséből.
A fiatalok talán jól tennék, ha elfelejtenék Joe Biden volt amerikai elnök híres tanácsát, hogy „tanuljanak meg programozni”. A szülők pedig búcsút inthetnek „a radiológus fiamnak” vagy a számítógépes zseninek, és üdvözölhetik „a vízvezeték-szerelő fiamat”.
A világ dehumanizálása lesz a jövő? Ki tudja… Az emberséget kellene megőrizni, a hivatást a munka ellenében. Ez talán megmentheti az emberiséget, amelynek történetébe mégsem kell visszatérniük a luditáknak.