Az Egyesült Államok és Izrael nagyszabású katonai műveletet indított Irán ellen, deklaráltan ezért, hogy elhárítsanak egy közvetlen fenyegetést, amit Irán nukleáris és ballisztikus rakétaprogramja jelentett.
Az indoklás kísértetiesen hasonlít arra, ami csaknem napra pontosan négy évvel ezelőtt, 2022. február 24-én elhangzott Vlagyimir Putyin szájából. Ahogy az orosz elnök akkor, az amerikai elnök is katonai műveletnek nyilvánított egy véres kalandot, ami mindenki számára nyilvánvalóan: háború. Donald Trump indítéka persze más, mint a Putyiné volt: az amerikai elnök nem indíthatna háborút a kongresszus jóváhagyása nélkül.
A másik dolog, amit előre kell bocsátani, hogy ellentétben azzal, amit a hadműveletek megindításakor közzétett beszédében Trump, majd Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök állított, nem léteztek olyan közvetlen fenyegetések Irán részéről, amelyek indokolták volna a támadást. Azért hivatkoztak mégis az önvédelemre, mert a nem önvédelmi háború – leánykori nevén agresszió – a lehető legsúlyosabb megsértése a nemzetközi jognak. A nemzetközi közösségnek elvileg kötelessége volna fellépni, és megállítani az agressziót. Más kérdés, hogy ilyesmire a legritkábban került sor az ENSZ alapokmányának elfogadása óta eltelt 8 évtizedben.
Az Irán elleni támadások célja – a két ország vezetőinek nyilatkozatai alapján – a teheráni rendszer megdöntése. A művelet első hullámában életét vesztette Ali Hamenei, az Iráni Iszlám Köztársaság 1989 óta hivatalban lévő legfőbb vezetője. Halálhírét egyesek üdvrivalgással, mások gyásszal fogadták.
A mostani katonai fellépés egy hosszabb folyamat része. 2024 áprilisa óta Irán több alkalommal került közvetlen összecsapásba Izraellel, majd 2025 júniusában az Egyesült Államok is beszállt a harcokba Izrael oldalán. Az úgynevezett 12 napos háború végén Trump azzal kérkedett, hogy az amerikai légierő bombázásai „totálisan megsemmisítették” az iráni nukleáris létesítményeket.
Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok látványosan növelte katonai jelenlétét a Közel-Kelet térségében, miközben megbízottjai tárgyalásokat folytatnak Irán képviselőivel. A deklarált cél – ismét – megakadályozni, hogy Irán nukleáris fegyverre tegyen szert. Irán tagadja, hogy ilyen szándékai lennének. Washington ugyanakkor arra törekedett, hogy a tárgyalásokat a nukleáris kérdésen túl kiterjesszék Irán rakétaprogramjára és a regionális fegyveres csoportok támogatására.
A tárgyalások még zajlottak, sőt Omán külügyminisztere szerint áttörés történt az Irán által felhalmazott nukleáris hasadóanyag sorsát illetően, amikor megindult a támadás Irán ellen. Ahogy egyébként tavaly is történt. Magyarán: igazuk volt azoknak, akik szerint Trump nem akar mást, mint az 1979-es iszlám forradalommal hatalomra került rendszer leváltását.
A tárgyalások és a nukleáris program csak ürügy volt és figyelemelterelés. Valójában az atomkérdést maga Donald Trump idézte elő, amikor 2018-ban kiléptette az Egyesült Államokat abból a nemzetközi megállapodásból, amely az iráni nukleáris tevékenység szigorú ellenőrzését írta elő a szankciók enyhítéséért cserébe. A megállapodás felmondását követően Irán külpolitikai mozgástere beszűkült, a belső feszültségek pedig erősödtek. A legutóbbi, januári tiltakozási hullámot a hatóságok erőszakkal oszlatták fel.
Szakértők szerint a rendszer esetleges összeomlása jelentős bizonytalanságot hozhat az országban, mivel az iráni állam működésében meghatározó szerepet játszó katonai‑biztonsági szervezetek pozíciói is veszélybe kerülhetnek. A térségben zajló izraeli katonai műveletek – Gázában, Libanonban és Szíriában – tovább növelik az aggodalmakat.
Az Irán elleni agressziót több amerikai politikai szereplő is bírálta. Matthew Duss, a demokrata párt egyik külpolitikai tanácsadója, a Carnegie Alapítvány a Békéért korábbi szakértője úgy fogalmazott: nincs bizonyíték arra, hogy Irán közvetlen fenyegetést jelentett volna az Egyesült Államokra, a mostani katonai fellépés hosszú évek militarizált külpolitikájának következménye.
Trump egyik választási ígérete éppen az volt, hogy véget vet a demokráciaexportot célzó „örökös háborúknak”. Nyilvánvalónak nem gondolta komolyan, bár az amerikai választók hittek neki. Erre utal, hogy az Irán elleni agressziót csak az amerikaiak negyede támogatja, miközben kétszer nagyobb arányban szavaztak a jelenlegi elnökre.
Trump ezért engedhetett meg magának mégis egy újabb háborút, mert a korábbi kormányok hasonló lépéseiért senkit nem vontak felelősségre. A korábbi elnököket nem számoltatták el sem az amerikai törvények megsértéséért, sem a tengerentúl elkövetett háborús bűnökért. Így jutottunk a mostani veszélyes állapotba, amikor – ahogy Matthew Duss fogalmaz a Le Monde-nak adott interjúban – egy gyakorlatilag korlátlan mozgásterű elnök következmények nélkül sodorhatja veszélybe emberek millióinak életét.