Az Európai Parlament (EP) nemzetközi kereskedelmi bizottsága (INTA) elfogadta a Mercosur-megállapodáshoz csatolt védzáradék végleges szövegét. Már csak a végszavazás van hátra a plénumban, ami a bizottság RMDSZ-es alelnöke, Winkler Gyula szerint februárra várható. A közgazdász-politikus hangsúlyozta: miközben egyes tagországok mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodás hatályba lépését, az Európai Parlament azon dolgozik, hogy ha ez mégis megtörténik, az európai gazdák ne maradjanak védelem nélkül. Az INTA alelnöke beszélt az EU és India között létrejött szabadkereskedelmi megállapodásról, illetve elmondta, hogy előrehaladott fázisban vannak az Ausztráliával kötendő hasonló egyezmény tárgyalásai is. „Egy illékony időszakban vagyunk, amikor a csomagba mindig bele kell számolni a geopolitikai helyzetet is – azt az instabilitást, azt a kiszámíthatatlanságot, amely Washingtonból árad a világba szerteszét” – fogalmazott.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...