Lendvai Ildikó a Magyar Szocialista Párt egykori elnöke egy podcastben azt mondta, hogy a TISZA Pártra fog szavazni, mert ez az egyetlen olyan politikai erő, amelyik leválthatja a Fideszt. Botka László, Szeged szocialista polgármestere ezt posztolta Facebook-oldalán február 20-án: „Én egy európai szociáldemokrata voltam, vagyok, leszek, évek óta nincs ehhez pártom. Az MSZP ma úgy döntött, el sem tud indulni a választásokon. (…) A holnap kezdődő választási kampányban támogassák Dr. Stumpf Pétert (1. körzet), Gajda Attilát (2. körzet), a Tisza Párt jelöltjeit”. Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, aki négy évvel ezelőtt az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje volt egy alapvetően jobboldali, keresztény, konzervatív beállítottságú politikus, mélyen vallásos és hét gyerek apja. Ő szintén a TISZA Pártot támogatja. A progresszista Momentum már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy nem kívánja megosztani az ellenzéket, ezért a TISZA mellé állnak. Ugyanígy döntött Halász Noémi, független országgyűlési képviselő és a sor még egy romániai példával is folytatható. Kátai István az elsők között hozott létre TISZA-szigetet Romániában. Ő a minap egy közösségi oldalon a több mint harminc éves „Neptun-ügy” kapcsán arról elmélkedett, hogy az RMDSZ kisebbségpolitikája azért eredménytelen (szerinte az), mert nem kellőképpen radikális és konfrontatív. Az ilyen nézetű politikusok eddig többnyire a Tőkés László árnyékában felnövő zsebpártokban landoltak, de lám már a rommagyar szélsőjobb egy része is a TISZA vitorlájába fújja a passzátszelet.
Látható tehát, hogy a TISZA a baloldaltól a jobbig minden világnézetű politikus támogatását képes megszerezni. Ezt akár azzal is magyarázhatnánk, hogy a Magyar Péter vezette politikai alakulat deklaráltan semleges ideológiailag. A „nincs jobb, nincs bal, csak magyar” szlogen ugyan nagyon tetszetős és még szójátékos is, ha a pártelnök vezetéknevére gondolunk, azonban nem elégséges az esetlegesen felálló TISZA-kormány politikai vonalvezetésének leírására. E tekintetben a párt 240 oldalas programja sem eligazító, amelyben szép számmal vannak liberális (adócsökkentés), baloldali, szociális (nyugdíjemelés) és konzervatív (családtámogató) célkitűzések is.
Meggyőződésem viszont, hogy a bevezetőben említetteket nem a TISZA programja, vagy Magyar Péter személyes varázsa (bár kétségtelenül jó debattőr) vonzotta a pártba, hanem az, hogy le akarják váltani az Orbán-kormányt. A regnáló hatalom vezetőinek gyanús meggazdagodása, a racionális érvekkel nem magyarázható oroszbarát és Európa-ellenes politika töltötte fel az egyetlen kormányképes politikai erő sorait. Ebben a paradoxon az, hogy Orbán Viktor maga kovácsolta egybe saját ellenzékét, azzal, hogy dehumanizálta őket (poloskázás) és hazug propagandával próbálta lejáratni azokat. A TISZA pedig köszönte szépen és gumipókként fogta egybe a jobboldaltól a baloldalig, mindazokat, akik változást akarnak. S, ha a jelöltállításhoz szükséges aláírások rekordidejű- és mennyiségű összegyűjtését, valamint a független közvélemény-kutatók felméréseit nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy jelenleg a TISZA Pártnak áll a zászló.
A kérdés az, hogy mi történik a TISZA ideológiailag heterogén bázisával az esetleges győzelem után? Szétfeszíti-e a pártot a kormányzás során óhatatlanul megjelenő belső feszültség, vagy lesz olyan magasabb érdek, ami összetartja a pártot a választások után is. Szerintem az egyik ilyen összetartó erő épp az lenne, ha a Fidesz nem szenvedne megsemmisítő vereséget és fennállna a veszélye annak, hogy kihasználva a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, a kormányapparátus alacsonyabb szintjein, valamint a sajtóban még megmaradó pozícióit, visszatéréssel fenyegetne. Az is sokat segítene a Tiszának, ha a Fidesz valószínűsíthető választási veresége után is Orbán Viktor maradna a pártelnök. Ő ugyanis az, aki megtestesíti a regnáló hatalom korrupcióját, embertelen propagandáját és Magyarország Putyinnak való kitettségét. Egy ilyen mumus mellett a TISZA viszonylag könnyen konszolidálhatná a hatalmát.