A mindennapi életben szinte mindegy, hogy a busznak a jobb- vagy a baloldalán ülünk, azt pedig, hogy melyik kezünkkel kanalazzuk a levest, a természet döntötte el. Általában jobbkezesek vagyunk, de bizonyos embereket balkezességgel áldott meg a sors. Némelyik szülő nem tudja, hogy a gyereke ösztönösen miért a bal kezével fogja az evőeszközt, emiatt erőlteti, hogy a „szép kezét” használja. Ez pedig az orvosok szerint súlyos következményekkel járhat a gyerek későbbi pszichikai fejlődésében.
A politikában ma bennünket, választópolgárokat is megkülönböztetnek aszerint, hogy jobboldalon vagy baloldalon állunk, sőt, manapság sok helyen szitokszónak számít, ha valaki „baloldali”.
Ami a történeti előzményeket illeti, az 1798-as francia forradalom idején született ez a fajta besorolás, nevezetesen, hogy a francia Nemzetgyűlésben a király és a hagyományos rend (vagyis a nemesség és az egyház) támogatói az elnöktől jobbra ültek, a forradalmi változásokat, az egyenlőséget és a köztársaságot támogató képviselők pedig balra.
A későbbiekben kialakult politikai szókészletben a baloldal általában a fennálló hierarchiák befolyásának csökkentésére, erősebb népképviseletre, a gyökeresebb reformokra törekszik. Ezzel szemben a jobboldal a hagyományos rendet és intézményeket védelmezi, a már meggyökeresedett alá- és fölérendeltségi viszonyokat akarja konzerválni, a gyors változásokkal szemben rendkívül óvatos.
Aztán eljött a 19. és 20. század, amelyben a baloldal fogalma a szocializmus, a marxizmus eszméivel bővült, a jobboldal pedig már kifejezetten az említett nézetekkel szemben határozta meg önmagát a konzervativizmus és a nacionalizmus jegyében, illetve a kialakulóban lévő, erőteljesen fejlődő kapitalizmus fennmaradásának a védelmében.
Korunkban ennek a felosztásnak a kritériumai tovább bővültek. Aki ma baloldalinak vallja magát, az általában erősebb állami szerepvállalást szorgalmaz a gazdaságban, erőteljesen kiáll a szociális támogatások és az újraelosztás mellett, liberálisabb társadalompolitikát sürget különös tekintettel például a kisebbségi jogokra, saját országának boldogabb jövőjét pedig az integráció kiterjesztésében látja. Ez tehát már nem a „proletárdiktatúrás” kommunista rendszert visszasíró baloldalnak a politikai krédója, mégis itt Kelet-Középeurópában a jobboldali politikai erők továbbra is hajlamosak a kommunista eszmékhez, a létező szocializmus utódpártjaihoz kötni a baloldaliságot. Emiatt az említett értékeket valló liberálisok hevesen tiltakoznak az ilyen minősítés ellen, hangsúlyozva, hogy ők nem baloldaliak, hanem liberálisok.
Ha viszont alaposabban megfigyeljük, a jobboldalinak nevezett értékek tulajdonképpen csak hangsúlyaikban különböznek a mai baloldaliakétól és liberálisokétól. Nem igaz, hogy a balfelé eső terepen nem tekintenék fontosnak a nemzeti szuverenitást, a hagyományos társadalmi értékeket, a család szerepét. És az is valótlan, hogy szembe kell állítani egymással a globalizmust és a lokalizmust, hiszen egyik sincs a másik nélkül. Az arányokban, hangsúlyokban, árnyalatokban van különbség a mai jobboldali, baloldali vagy liberális felfogás között. És a gondolkodó, művelt mai ember lehet gazdaságilag jobboldali, de társadalmilag liberális, vagy gazdaságilag baloldali, de kulturálisan konzervatív.
Mivel azonban a nagy politikai arénában a pártok csak az ellenfelekkel szemben tudják meghatározni identitásukat, minden erőfeszítésükkel próbálnak ráerőltetni a másikra szélsőséges címkéket. Például a nemi önmeghatározottság szabadságát hirdetők így lesznek átnevezve nemváltó műtétek népszerűrísítőivé, a nyilvánvaló korrupció ellen fellépők így lesznek átminősítve népellenesekké. Legalábbis a jobboldal legszélén ülők narratívájában.
Mert a bizarr propaganda mentén lehet a legtovább gyermeki szinten tartani egész tömegeket. Ezért lehet rávenni őket (persze képletesen), hogy csakis a „szebbik”, jobb kezével szabad elhelyeznie voksát az urnába, pedig a balkéznek is megvan a maga életszerű igazsága. Ha pedig felnőnek (továbbra is csak képletesen), így csak félkarú óriásokká válnak, és akkor már nem a jobb- és baloldal megosztó bűvöletében fognak élni, csak azt érzékelik majd, hogy valami nagyon hiányzik testük egyik oldaláról.