Nemrég egy internetes újság olyan mondatokat idézett tőlem, amelyeket soha nem írtam le, soha sem mondtam, sőt, soha sem mondtam volna ki. A honlap főszerkesztője még azt a jegyzetemet is megjelölte, amelyben szerinte azt állítottam, ha valaki egyszer a barátom, azt írok róla, amit akarok, dicsérem akkor is, ha gazember. Posztoltam az inkriminált írást, és arra kértem az olvasókat, keressék meg abban a karaktergyilkosság szándékával nekem tulajdonított mondatot. Mert újságírót nem lehet jobban hitelteleníteni, mint úgy, hogy azt állítjuk róla, hogy eltekint a tényektől, akár megtéveszteni is képes barátja érdekében. Hogy lekerekítsem a történetet, a honlap törölte a nyilvánvaló hazugságot, de felszólításom ellenére sem kért bocsánatot.
Akkor már éreztem, végleg búcsút kell mondanunk a tényektől, ha a modern kor sajtótermékeit olvassuk. A tények nem érdeklik sem az újságolvasókat, hallgatókat sem a politikailag vagy ideológiailag elkötelezett újságírókat.
A napokban ismét szembesültem azzal, hogy senkit nem érdekelnek a tények, ha hírfoszlányokat használhatnak fel ideológiai ellenfelükkel szemben. Annál inkább fájt a felismerés, mert a tények semmibevételét egy általam nagyra becsült író követte el. Többször és több helyen leírta rosszalló megjegyzését, hogy az Erdélyi Református Egyház szeretne kilépni a Református Világszövetségből, és azt is leszögezte, hogy pusztán azért, mert a Világszövetség túl liberális a konzervatív erdélyi egyház ízléséhez, márpedig Krisztus… Ha abba a hibába esünk, hogy készpénznek vesszük a velünk azonos ideológiai platformon álló médiaházak tartalmait, ha mellőzzük azt, hogy tájékozódjunk az elsődleges forrásokból, magunk is abban a meggyőződésben élhetünk, hogy igazunk van: ott a befogadó Világ és itt a másságot elutasító, retrográd Erdély.
Ha ismerősöm elolvasta volna a Magyar Református Egyház Generális Konventjének nyilatkozatát, esetleg felhívott volna, hiszen magam is tagja voltam annak a grémiumnak, amely taglalta a Világszövetség és a Magyar Református Egyház viszonyát, azonnal láthatta volna, hogy túlságosan leegyszerűsítő az a sommás véleménye, amelyet az erdélyi református egyházról, püspökéről, lelkészeiről, híveiről közvetített. És igaztalan.
Dióhéjban az történt a Református Világszövetség közgyűlésén, hogy mivel nem volt meg a kvórum, önhatalmúlag kizártak hatvan tagszervezetet, és elfogadták, hogy a döntések elfogadásához nem ötven plusz egy, hanem negyven plusz egy szavazat szükséges. Ezt a praktikát nehezményezte a Magyar Református Egyház. És azt, hogy a közgyűlés szervezői a sztálinizmus szellemét megidéző képregényben gúnyolódtak a tagtársaikkal, a magyar és a német református egyházzal. Utóbbiak pénzén jelent meg az infantilis képregény.
És nem! A Magyar Református Egyház nem szeretne kilépni a Világszövetségből, amelynek 1909 óta tagja. Erre utalás sincs a nyilatkozatban. Ellenkezőleg! Párbeszédet kezdeményezett a vitás kérdések tisztázására.
Míg a karaktergyilkosságra kész honlap főszerkesztőjétől nem várhatom el ugyanezt, kedves, nálam tehetséggel sokkal inkább megáldott szolgatársam a sajtóprérin arra kérlek, ne hagyjuk figyelmen kívül a tényeket most, amikor az internet korában szörnyű média- és véleménygettók alakulnak ki. A közszolgálat – ahol még létezik – kövessen más normákat! Őrizzük meg azt a klasszikus liberális hagyományt, amely szerint a tényekről szigorúan tárgyilagosan kell beszámolni, a történtekkel kapcsolatos véleményeket pedig egyaránt ismertetni kell, hadd válassza ki a közönség a neki tetszőt.
Én is csak ezért szóltam most.