Kelemen Hunor RMDSZ-elnök élesen bírálta a külügyminisztériumot amiatt, hogy a koalícióban nem tárgyaltak az Európai Unió és a Mercosur-államok, vagyis Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay közötti szabadkereskedelmi egyezményről. A G4media hírportálnak adott interjúban Kelemen Hunor elmondta: legalább februárig kellett volna várni a döntéssel. Azt nehezményezte, hogy Romániában nem volt közvita a Mercosur-egyezményről, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a külügyminisztérium nem vette figyelembe a mezőgazdasági minisztérium álláspontját, illetve soha nem mutatta be álláspontját a koalícióban erről a kérdésről. Az RMDSZ nem először bírálta a külügyet. Korábban kijelentette, hogy úgy viselkedik, mint állam az államban, ritkán egyeztet a választott politikai döntéshozókkal.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...PNL: a PSD-nek az AUR-ral kell kormányoznia, ha megbuktatják a Bolojan-kormányt
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Dan Motreanu szerint a Szociáldemokrata Párt hivatalosította együttműködését az AUR-ral azáltal, hogy bejelentették: közösen…
Tovább...A holland Transavia is ritkítja járatait a magas kerozinárak miatt
Járatainak ritkítását jelentette be a Transavia holland tulajdonú diszkont légitársaság. A magas kerozinárak miatt egyelőre májusban és júniusban indítanak kevesebb…
Tovább...A kormány folytatja az Új otthon programot
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel - derül ki a pénzügyminisztérium közzétett jogszabálytervezetéből.…
Tovább...