A kormány felelősségvállalással tervezi benyújtani a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről szóló tervezetet – erről szintén Radu Miruță védelmi miniszter nyilatkozott. Elmondta, a központi közigazgatási intézmények vezetőinek jövő csütörtökig kell közölniük, hogy milyen formában csökkentik 10 százalékkal a bérkiadásaikat. Ezt az alkalmazottak egy részének a menesztésével, vagy a bérpótlékok csökkentésével érhetik el, az alapfizetéshez viszont nem nyúlhatnak. A miniszter hozzátette, a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről szóló tervezet mellett az állami fizetés és a nyugdíj halmozását tiltó jogszabályjavaslatot is el kell fogadnia a kormánynak, csak ezek után kezdhetik el kidolgozni az idei állami költségvetést.
Az államelnök nem fogad el AUR-támogatású kisebbségi kormányt
Az államelnök aláírta a szociáldemokrata miniszterek lemondását, és jóváhagyta az általuk betöltött tisztségek ideiglenes vezetőit. Szombat reggeli Facebook-bejegyzésében Nicușor Dan…
Tovább...Két tárca ideiglenes vezetését kapta meg az RMDSZ
A szociáldemokrata miniszterek távozása után az RMDSZ két új miniszteri tárca vezetését veheti át. Ilie Bolojan kormányfő azt javasolja Nicușor…
Tovább...A szociáldemokrata államtitkárok és prefektusok távozását kérik
A Szociáldemokrata Párt minisztereinek lemondása után az alakulat összes, politikai alapon kinevezett kormányzati tisztségviselőjének - például az államtitkároknak és a…
Tovább...Rossz úton halad a kormány
A Szociáldemokrata Párt szerint a kormány új felállásában működésképtelen. A szociáldemokraták szerint mélységes felelőtlenségről tesz bizonyságot Ilie Bolojan megtartása egy…
Tovább...