Hogyha valamilyen társadalmi kutatóintézet készítene egy statisztikát arról, melyik az elmúlt hetekben a különböző híradásokban, kommentárokban és más közéleti szövegekben legtöbbször elhangzott szó, akkor alighanem az a jogállam lenne.
Az Egyesült Államok lemondott a jogállamiságról, amikor katonái egész egyszerűen kiemelték a venezuelai elnököt Caracasból és most hasonlóképpen Grönland megszállásával fenyegetőzik. Brüsszel mit sem törődik a jogállamisággal, amikor hatalmas összegű büntetéssel sújtja Magyarországot, mert kormánya nem fogadja el a bevándorló-egyezményt. Szlovákia mit sem törődve a jogállamisággal, a második világháború után, a kollektív bűnösség elve alapján meghozott Benes-dekrétumok birálatát bünteti. Romániában az igazságszolgáltatásban dolgozók egyes csoportjainak külön nyugdíja befolyásolja a jogállamiságot.A közelgő magyarországi választások előcsatározásai számos tekintetben megsérthetik a jogállamiságot, különösképpen ha amolyan elő-átrendezéseket szorgalmaznak.
Nem folytatom. De tulajdonképpen mi is az a jogállamiság?
Dióhéjben annyi, hogy egy állam a minden polgárára egyaránt érvényes törvények szerint működik, ez alól a különböző tisztségekben lévők sem kivételek. Kissé hosszabban pedig, hogy egy ország keretén belül szét van választva a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás. A parlament meghozta törvények keretében működik a kormány, az elnöki hivatal, az igazságszolgáltatás pedig az ügyészség, a biróságok és más hasonló intézmények függetlensége alapján tevékenykedik. Az alkotmánybiróságok felügyelik a törvények alkotmányosságát és mindezek a mechanizmusok levetítődnek helyi szintekre is. Mifelénk például a döntéshozó megyei és helyi tanácsok határozatainak törvényességét ellenőrzi a prefektúra, a megyei tanácselnökök és a polgármesterek pedig csak arról rendelkezhetnek, amiről a helyi testületek döntöttek. Az egész rendszer sok-sok intézményével egyetemben úgy van felépítve, hogy ezek már működésükből adódóan egymást is felügyeljék, ezt hívják a fékek és ellensúlyok rendszerének. Ez a felügyeleti szerep hárul a médiára is. hiszen két választás között a nyilvánosság erejével neki kellenne ellenőriznie a hatalmat. A jogállamként működő országok pedig két vagy többoldalú egyezmények alapján alakítják ki a viszonyrendszereiket, ha ezek sérülnek, akkor nemzetközi intézmények és biróságok gondoskodnak a helyretételről és így elkerülhetők a háborúk.
Ez az alapvető emberi jogokon alapuló államfelfogás nem önmagától, hanem nagyon komoly elméleti megfontolások és hosszas tapasztalatok alapján jött létre és jó ideig, ha kisebb-nagyobb sebezhetőséggel is, de működőképesnek bizonyult, amíg csak az utóbbi évek gyakorlata egyre inkább meg nem mutatta a nagyfokú sérülékenységét.
A képzelt vagy valós erőfölények, a különböző ideológiai megfontolások, a hatalom megtartására való törekvés, a gazdasági, politikai és más érdekek, a világ újrafelosztásának a kisérletei mind nagyobb mértékben zúzzák szét ezeket a jobb sorsra érdemes rendszereket és úgy tűnik, hogy 2026-ban is majd azokat a heteket és hónapokat éljük, amikor a jogállamiság számos tekintetben szertefoszló, szép álom marad.
Vajon az emberiségnek lesz még ereje visszatérni azokhoz az alapelvekhez, amelyeket önmaga javára dolgozott ki? Ez a jövő alapkérdése és úgy gondolom, mégha oly sok történés is a borúlátás irányába mutat, 2026-ban mégse veszítsük el minden reményünket.