Adventi nagytakarítás közben rendezgettem a könyvtáramat és kezembe akadt egyik kedvenc könyvem, a Gúnyhatár című album: Léphaft Pál, a Vajdaságban élő magyar karikaturista 52 karikatúráját tartalmazza, s mindegyik mellé egy rövid glosszát írt egy-egy arra felkért újságíró, a világ minden tájáról. Belelapozok a számomra oly kedves könyvbe, nézem az egyszerűségükben is pazar rajzokat, olvasgatom az általuk ihletett, üzenetüket továbbgondoló publicisztikákat. A karikatúrák és a glosszák között több is az adventhez, a karácsonyhoz kötődik.
Az egyik egy kék színű karácsonyfát ábrázol. Mária-kék színű, mint az Európai Unió zászlója, tizenkét aranyló csillag díszíti, csúcsán pedig a betlehemi csillag helyett a félhold áll. Mellette olvasható Ternovácz István vajdasági kollégánk eszmefuttatása a demokrácia áldásairól és átkáról: „Merre tartunk? Jó felé megyünk? Jó ez nekünk?”. A válasz megfogalmazásával sem marad adós: „Ma már a demokráciánál fontosabbnak tartom, hogy működőképes és életképes világot teremtsek, teremtsünk magunk körül.”
Egy másik rajzon ugyancsak az előbbi kék karácsonyfa csúcsa hajlik az üzenethozó angyal felé, csúcsán azonban nem csillag, hanem egy bomba gyújtózsinórja világít, a fát egy patás ördög mozdította ki egyensúlyából egy erőteljes rúgással. A vajdasági Martinek Imre pedig a térségünkre mindmáig érvényes hamleti kérdést fogalmaz meg mellette: „Lenni vagy nem lenni? Menni vagy esetleg odébb menni?” Ő is választ ad a kérdésre: „Az Úr kegyelméből… mindnyájunk szerencséére, maga az egyedüli lehetséges és életképes megoldás is felkínáltatott. Váltságunkra. Szabadulásunkra…” A szerző arra bíztat, hogy őrangyalaink küzdelmeiből mi magunk is derekasan vegyük ki a részünket.
Egy újabb rajzon a szent család látható, amint egy híd alatt húzta meg magát az éj sötétjében, kóbor kutyák kínálják szeretettel számukra mindazt, amijük van: lerágott csontot, száraz kenyérsarkat. A rajz mellett a néhai Havasi János, volt pécsi kollégánk vázol fel egy elképzelt történetet arról, hogy a szent család köszöntésére induló napkeleti bölcsek közül ketten visszafordultak útjukról, egyedül Boldizsár érkezett – későn – Betlehembe, ahonnan a szentcsalád már továbbutazott Lutetiába. Boldizsár pedig azon tűnődött, ott, nyugaton ki köszönti majd a szent családot…?
József, Mária és a Kisded egy bevásárlókocsiban. Ez látható egy újabb rajzon, mellette a sepsiszentgyörgyi Kuti János pedig azon morfondírozik, hogy ha így halad a világ, a karácsonyt lassan kiiktathatjuk a naptárból, helyette A Nagy Bevásárlás napja kerül.
Egy újabb rajzon József vezeti szamarát – rajta Máriával és a Kisjézussal – egy többsávos, forgalmas, zsúfolt autópályán. A szegedi Bene Zoltán a bibliai esemény szereplői feje körül világító fényt, a glóriát keresi…
Terített asztal, gőzölgő levesestál, az asztal mellett rezzenéstelen arcú férfi és nő, félhomályban. A fény gyerekükre esik, aki az abrosz sarkát felemelve az asztal alá nyújtja levessel teli kiskanalát, ugyanis az asztal alatt Mária altatja a kisdedet, a társaságot egy csacsi meg egy kiscica szolgáltatja. A budapesti Szikora József története egy családfő átalakulását írja le, azt, hogy miként változik a szomszéd kisgyerek által épített lombsátor fölött érzett dühe megnyugvássá.
Végül az ugyancsak vajdasági Tóth Lívia soraira bukkanok, amelyeket egy ugyancsak kifejező rajz mellé írt. A rajzon jól öltözött férfi igyekszik – bizonyára haza – hóna alatt egy karácsonyfával, s hajléktalan mellett elhaladva odadob neki egy piros gömböt a fáról. A szövegben a jegyzetíró Bogdán József papköltő versét idézi, aki a karácsony táji bevásárlási őrületben költekezésre bíztat mindenkit: „Arra unszol, vegyünk díszes fenyőfákat, kis Jézuskát, „ne is egyet, hármat”, aztán háromkirályokat, Szűzanyát, Szent Józsefet, narancslekvárt, rumos meggyet, aranyzsinórt, kétpúpú tevét… és mindenből sokat…” mert „Karácsony tájékán legolcsóbb az Isten…”