Az alkotmánybíróság december 10-én tárgyalja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos legfelsőbb bírósági beadványt – értesült hivatalos forrásokból az Agerpres hírügynökség. A legfelsőbb bíróság tagjai tegnap egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a tervezetet, amely 65 évre emeli a magisztrátusok nyugdíkorhatárát és a bérük 70 százalékban korlátozza a nyugdíjukat. A kormány a tervezetért a hét elején vállalt felelősséget. Victor Alistar, a legfelsőbb bíróság szóvivője közölte, hogy a jogszabályjavaslat formai és tartalmi szempontból is alkotmányellenes. Formai szempontból azért, mert a kormány megalapozatlanul sürgette az országos helyreállítási tervre hivatkozva annak elfogadását. Szerinte ugyanis a nyugdíjazási feltételek módosítása már korábban megtörtént. Emellett a bíróság szerint a törvény homályos, nem létező vagy meghatározatlan jogi fogalmakat használ. A szóvivő szerint a tervezet tartalmi szempontból azért alkotmányellenes, mert átmenet nélkül, hirtelen emelné meg a nyugdíjkorhatárt a szolgálatukat töltő bírák és ügyészek kétharmadánál.
A túlságosan olcsó áruk veszélyeire figyelmeztetett a belügyminisztérium
A belügyminisztérium a szellemi tulajdon tegnapi világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot…
Tovább...Román külügy: először fordul elő, hogy Moszkva nem tudja cáfolni a lezuhant drón orosz eredetét
Drónmaradványokat találtak a hatóságok a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni között - jelentette be a védelmi minisztérium. A közlemény szerint…
Tovább...Az AUR és a PSD közösen terjeszt be bizalmatlansági indítványt
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion bejelentette, hogy pártja beterjeszt egy bizalmatlansági indítványt az Ilie Bolojan vezette kormány…
Tovább...A kormány főtitkára is lemondott
Megjelentek ma a Hivatalos Közlönyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányból való kilépése után megüresedett miniszteri tisztségek betöltéséről szóló elnöki rendeletek,…
Tovább...