A kiszolgáltatott fogyasztók 2026. április 1. után is kaphatnak állami támogatást gázszámlájuk kifizetéséhez – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök. A kormányfő elmondta, tájékoztatást fog kérni a munkaügyi minisztertől arról, hogy mekkora összeget különítettek el erre a célra ebben az évben, és ebből mennyit költöttek el kiszolgáltatott fogyasztók támogatására. A kormányfő tudomása szerint ugyanis az idén az előzetesen becsültnél jóval kevesebben igényeltek támogatást.