Az 1918. december 1-jei Nagy Egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a parlament tegnapi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Lóránd. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője rámutatott: a magyar kisebbséget az elmúlt században megfosztották alapvető jogaitól, és bár a helyzet 1989 óta javult, még mindig messze vagyunk a nemzetiségek teljes egyenlőségétől, amit a gyulafehérvári határozatban ígértek – magyarázta a szenátor. Hangsúlyozta: a valódi hazafiság a mindennapi tettekben mutatkozik meg: a törvények tiszteletében és az egymással való bánásmódban. Az RMDSZ a reformok és Románia modernizálása terén továbbra is megbízható partner kíván lenni, ugyanakkor határozottan ki fog állni a magyar közösség érdekeiért – mondta a bukaresti parlamentben Turos Lóránd szenátor.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...