Jövő év első felében összehívják a magyar-román gazdasági vegyes bizottságot, amelyik legutóbb 2021-ben ülésezett – erről állapodott meg egyebek mellett Oana Țoiu román külügyminiszter magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel, akit tegnap bukaresti hivatalában fogadott. A román külügy közleménye szerint Țoiu ismét megköszönte Magyarországnak, hogy támogatta Románia schengeni csatlakozását. Hazánk schengeni csatlakozása után 13 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, és a kétoldalú beruházások volumene is kedvező irányt mutat – jelentette ki a román külügyminiszter. Kiemelte: Románia továbbra is törekedni fog a nyitott, pragmatikus és konstruktív megközelítésre a Magyarországgal folytatott párbeszédben. Ez azt is jelenti, hogy őszinte párbeszédet akar azokban a kérdésekben is, amelyekben a két fél álláspontja nem egyezik meg – mondta a román diplomácia vezetője.
A kimaradástól való félelem helyett éljünk a tudatos választás szabadságával
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten…
Tovább...Ünnepelt a romániai magyarság március 15-én
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
Tovább...Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges…
Tovább...Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Tovább...