Vádemelés nélkül lezárták a nyomozást annak a Tulcea megyei román nacionalistának az ügyében, aki az elnökválasztás első fordulója után a rádióban nem reprodukálható szitkok kíséretében buzdította az ország elhagyására a szerinte ide „menekült” magyarokat. A férfi így fejezte ki örömét a közösségi médiában afölött, hogy a radikális nacionalista George Simion nagy előnnyel nyerte az első fordulót.

Az ügyészség elnézően kezelte a szélsőséges, magyarellenes gyűlöletbeszéd ügyét – írja a G4media portál, ismertetve a babadagi főügyész indoklását. Eszerint a nagy nyilvánosság előtt elhangzott xenofób, a magyar közösséget sértő kijelentések nem tekinthetők törvénysértésnek, az illető mindössze a szólásszabadságával élt.

A G4media cikke szerint azonban a megadott jogi hivatkozások – az európai emberjogi bíróság ítéletei – semmiféle kapcsolatban nem állnak a romániai esettel.

A román hatóságokat régebb óta érik bírálatok a gyűlöletbeszéddel szembeni elnéző hozzáállásuk miatt.