Márton Árpád az aradi vértanúk emléknapján látta meg a napvilágot, 1940-ben. Ez a születési dátum nemcsak ünnep, hanem előre megjósolt felelősség is volt életében, végigkísérte pályafutását. Akárcsak az Árpád név, ami ugyancsak felelősséget rótt rá. Tegnap este a gyergyóalfalvi Új Galériában köszöntötték a művészt 85. születésnapján. Igen, a művelődési házban berendezett Új Galéria csupán egyike a faluban működő galériáknak, ugyanis van már Sövér Elek és Márton Árpád állandó tárlat, no meg az alfalvi művészek munkáit felvonultató állandó kiállítás is a faluban, emellett működik több más kiállítófelület, s a községháza közszemlére tett képzőművészeti gyűjteménye is számottevő. Nem véletlen a kiállítóterek – no meg a köztéri alkotások – magas száma, ugyanis Gyergyóalfalu az elmúlt hetven évben több mint három tucat képzőművészt adott az erdélyi magyar művészeti életnek. Nos, ebből a közegből indult Márton Árpád, ebben a közegben gyűltek össze köszöntésére. Az Új Galéria falait a szomszédos községháza gyűjteményében lévő Márton Árpád-képekből készült bő válogatás díszítette, az ünnepeltet a fiatalabb pályatárs, a hetvenes éveiben járó Balázs József képzőművész, no meg Gáll Szabolcs polgármester köszöntötte, s a helyi népi zenekar az ünnepelt kedvenc nótáiból húzott el párat, többek között a messzire látszó alfalvi templomtoronyról szólót.
Az ünnepelt mintegy félévszázada megfogalmazott Önvallomásában írja, hogy gyermekkora egyszerű munkáshétköznapjai megtöltötték a tarisznyáját, „az élet ezernyi, apró szilánkjai észrevétlenül elraktározódtak, mélyen és igazan”. Ennek okát is leírja: „Azért, mert munkával – munkában éltünk, nőttünk és észrevétlenül részeseivé váltunk a hétköznapok gondjainak”. S azt is írja: „Minden kis mozdulatnak megvolt a jelentése. Szeretni kellett a munkát, tisztelni a pihenést, becsülni az ételt. Az evés, a pihenés mind-mind örömet, elégtételt jelentett a jól végzett munka után.” „Durva, érdes kezeidet amikor belemártottad a hideg vízbe, és arcodhoz emelted, érezted, hogy az egész napi sós-verítéket lemossa arcodról, nyakadról, válladról, napbarnította karjaidról… újjászülettél! Új erőt adott a tisztálkodás, hogy utána asztalhoz ülj…”
Az ünneplést is a jól végzett munka utáni mosakodáshoz hasonlította egy korábbi interjúban. Mint mondta, „az ember dolgozik, teremt. S jön az elismerés is… De milyen kell az legyen? Mint egy reggeli mosakodás: megmosakszol, felfrissülsz, megtörölközöl és továbbmész. És holnap reggel újra ezt csinálod.” Véleménye szerint a siker, az ünneplés nem szabad elvakítsa az embert, „Mert ha az megtörténik, …nagy baj…”.
A tegnap esti ünnepséget a művész írásait tartalmazó kötet bemutatása zárta. A könyvben szereplő szövegek az elmúlt bő hetven esztendő erdélyi magyar sajtójában jelentek meg, ezt egészítette ki a szerkesztő a művésszel készült interjúkkal, műteremriportokkal, valamint a kiállításai megnyitóján elhangzott és a sajtóban megjelent szövegekkel, a művészt és munkásságát méltató írásokkal. A kötetet olvasva nem csupán Márton Árpád életútját, művészi fejlődését kísérhetjük figyelemmel, hanem sajtónk témaválasztásának, nyelvhasználatának alakulását is nyomon követhetjük. Élettörténet ez a társadalom kortörténetébe – és kórtörténetébe – ágyazva.
Érdemes megfontolnunk a művész tanácsát, miszerint „nemcsak a külső, a forma fontos, hanem a lélek is lényeges. Az, hogy választ keressünk a mitől?, miért?, hogyan? kérdésekre. Fontos a felelősségérzet, de fontos a kihívás és a cselekvés egyaránt.”