Egy babáért rajonganak a huszonéves fiatalok világ szerte. A Labubu baba akár 800 lejbe is kerülhet, mégis pillanatok alatt eltűnik a virtuális boltok kínálatából. Alkotója szerint Labubu furcsa külseje mögött jószívű, segítőkész lélek lakik, aki véletlenül mégis valahogy rossz dolgokat tesz. Sokak szerint ezért is annyira szerethető. Labubu a gyermeki kíváncsiságot, a másoktól való különbözőséget, és az elfogadást szimbolizálja. Külseje furcsa, de mégis szerethető, így a másság, a kívülállóság pozitív tulajdonsága is testet ölt benne.
A Labubu jelenségről egyre többen írnak komoly tanulmányokat. „A Labubu-babák kollektív mániája egy mélyebb válság tünete: a felnőtté válás összeomlásának jele, és az önmagát infantilizáló, örök gyerekkorban élő nemzet tünete” – olvassuk a Compact magazinban Ryan Zickgraf pennsilvaniai író esszéjét.
Nem a Labubu-őrület az első milliárdos játékfigura-üzlet, ám a Barbie-babák, a moncsicsik és hasonló figurák elsősorban a gyerekek körében voltak népszerűek. A Labubu-babákat viszont felnőttek is veszik, sőt, akár kisebb vagyonokat is adnak egy különlegesnek számító darabért, hogy aztán a közösségi médián dicsekedhessenek el új szerzeményükkel.
Ráadásul nem egyedülálló jelenségről van szó. Zickgraf statisztikákat idéz, amelyből kiderül, hogy Amerikában a gyerekjátékok több mint negyedét felnőttek veszik saját maguknak. Egyre jellemzőbb, hogy a felnőttek gyerekeknek szánt filmeket néznek, a fiatal fogyasztók igényeire szabott popzenét hallgatnak, ifjúsági kalandregényeket és romantikus történeteket olvasnak, számítógépes játékokat játszanak és saját szórakoztatásukra Disneylandbe látogatnak.
A fiatal nemzedék tagjai közül mintha egyre többen nem tudnának vagy nem akarnának felnőni. Az infantilizmus kulturális válságot jelez, és súlyos politikai, illetve társadalmi következményekkel járhat.
Zickgraf szerint nem pusztán ártalmatlan, nosztalgikus hóbortról van szó. Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus kutatásait idézi, amelyek arra világítanak rá, hogy egyrészt a szülői túlféltés, másrészt a közösségi média elterjedése miatt a fiatal nemzedék körében sok a gyámoltalan, felnőni nem tudó nebáncsvirág. Az infantilizmus arra utal, hogy nem működnek a felnőtté válás társadalmi és kulturális intézményei. A felnőni nem tudó nemzedék tagjai önállótlanabbak, nem akarnak vállalkozni, nem vállalnak családot, ami súlyosbítja a gazdasági és a demográfiai nehézségeket. És egyelőre senki sem tudja, hogyan lehetne ezen változtatni. Zickgraf szerint a baloldal még csak a probléma létezését sem ismeri el. A jobboldalon látják a bajt, de a megoldást nem.
A terjedő felnőttkori infantilizmus következményei politikai és személyes jellegűek is. A „gyerekfelnőttek” társadalma aranyosnak és ártalmatlannak tűnhet, de nem képes fenntartani önmagát. A kevesebb család demográfiai hanyatlást jelent. A játékba és a végtelen fogyasztásba való menekülés a polgári intézmények elsorvadását jelenti. A felnőttkor olyanná válik, amit inkább cosplay-ként élünk meg, mintsem a valóságban. Egy régi közmondás így szól: „A nehéz idők erős embereket teremtenek, az erős emberek jó időket teremtenek, a jó idők pedig gyenge embereket teremtenek.” A 2020-as évekre vonatkozó frissítés így hangozhat: A nehéz idők erős embereket teremtettek, a könnyű idők pedig Labubusokat.