Az orvosi kamara jelentést készít a Brassóban megszervezett orvosi konferenciáról, és elküldi az ügyészségnek – jelentette be az egészségügyi miniszter. Alexandru Rogobete A COVID-19 és a bio-digitális konvergencia című szombati szakmai értekezletet bírálta, amelyen az ország különböző részeiből érkezett orvosok is részt vettek. A miniszter szerint a konferencia minden tudományos alapot nélkülözött, és félretájékoztatott. Közölte, hogy az orvosi kamara az egészségügyi minisztériummal közösen elemzi a konferencián elhangzottakat és jelentést készítenek, amelyet továbbítanak az ügyészségnek. Annak a lehetőségét is megvizsgálják, hogy törvénymódosítással vegyék elejét a hasonló tudománytalan orvosi konferenciák szervezésének. A miniszter szerint teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egyes orvosok tudományosan nem igazolt információkat terjesszenek. Azt állították például – mondta a miniszter –, hogy az oltás összefüggésben áll a mobiltelefonok 5G-hálózatával, és hogy a 5G és az oltások kombinációjával manipulálható az emberi DNS. Az orvosi kamara képviselői szintén elítélték a konferenciát.
Megbüntették az álhíreket terjesztőket
Hétfőn eltávolítják Bukarestből a császármetszés káros hatását reklámozó plakátokat, az ezeket felszerelő, kivitelező és finanszírozók 30 ezer lej pénzbírságot kaptak.…
Tovább...Nincs még vége az influenza idénynek
Az elmúlt héten több min 53 ezer légúti megbetegedést diagnosztizáltak az orvosok, ami 35 százalékos növekedést jelent az előző héthez…
Tovább...Hamarabb függővé válhatnak a drogfogyasztók
Növekvőben van a kábítószer fogyasztás veszélye és már az első dózis után óriási a függőség kialakulásának kockázata. A temesvári gyermekkórházba…
Tovább...Adminisztratív akadályok a kezelések útjában
Egyre nehezebben férnek hozzá a kezeléshez a rákos betegek - hívja fel a figyelmet a Romániai magán orvosi szolgáltatásokat nyújtók…
Tovább...