Szijjártó Péter külügyminiszter képviseli Magyarországot Kínában szerdán, „a győzelem napján” tartott katonai parádén. A tárcavezető útnak indulása előtt kijelentette, hogy Magyarország a világ ismételt blokkosodása helyett a civilizált kelet-nyugati együttműködésben érdekelt. Hangsúlyozta, hogy a blokkosodás ellentétes az ország érdekeivel, és Magyarország előnyeit a Kelet és Nyugat gazdasági találkozási pontjaként betöltött szerepe biztosította az elmúlt évtizedben.

Szijjártó elmondta, hogy Pekingben a kínai külügyminiszterrel és nagyvállalatok vezetőivel tárgyal a magyar–kínai gazdasági együttműködés fejlesztéséről, új beruházások bevonzásáról és arról, hogy hogyan profitálhat Magyarország még inkább a kelet-nyugati kapcsolatokból.

A pekingi eseményen, amellyel Japán második világháborús kapitulációját ünneplik, részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök, Kim Dzsongun észak-koreai diktátor és Robert Fico szlovák miniszterelnök is.