Kedves hallgatóim. Az elmúlt héten arról értekeztem, hogy milyen kedvezőtlen gazdasági következményekkel járhat a Bolojan-kormány megítélésem szerint elhibázott megszorító gazdasági programja. Most ennek az intézkedéscsomagnak a politikai vonzatait fogom górcső alá vonni.
Ilie Bolojan miniszterelnök ismét bírálta pártja koalíciós partnereit, utalva arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) bojkottálta a koalíciós üléseket és késleltette néhány kulcsfontosságú döntés meghozatalát. Az Antena 3-nak adott nyilatkozatában a kormányfő úgy fogalmazott, hogy amennyiben nem fogadják el gyorsan a Brüsszel és a befektetők által kért adóreformokat, Románia az Országos Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (PNRR) időbeni végrehajtását kockáztatja. A miniszterelnök arra utalt, amit a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is kifogásolt, hogy a szocdemek bojkottálják a koalíció üléseit és belengette lemondását arra az esetre, ha programját nem tudja végrehajtani. Másfelől a szociáldemokraták az USR-t vádolják azzal, hogy nem dolgoznak a jogszabályokon, csak elégedetlenkednek és újabb tisztségeket szeretnének megszerezni. A minap a liberálisok egyik nagyágyúja, Kolozsvár polgármestere, Emil Boc is kifakadt az USR-re, éretlen, elkényeztetett gyerekeknek nevezve őket, akik építeni nem, csak rombolni képesek. „Mindent, amit tudtak, tönkretettek” – nyilatkozta róluk a polgármester a B1 televíziós csatornának.
Októberben tartja kongresszusát a Szociáldemokrata Párt. A helyzetet bonyolítja, hogy miközben a szocdemek egyre elégedetlenebbek a koalíciós partnereikkel és félnek attól, hogy a megszorítások miatt csökken a népszerűségük (az INSCOP szerint 13,5%-ra estek vissza a tavaly decemberben elért 22,3%-hoz képest), hatalmi harc is kirobbant a párt berkeiben Sorin Grindeanu és Titus Corlăţean között és az ilyesfajta rivalizálás kedvez a radikálisabb megközelítésnek.
Felvetődik a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a PSD nem fogja lenyelni a második Bolojan-csomagot és kilép a koalícióból?
Mielőtt erre a kérdésre válaszolnánk, szögezzük le, hogy mi nem történik a fenti esetben? Egészen biztosan nem lesznek előrehozott választások, ez a jelenlegi alkotmány előírásainak figyelembevételével csak elméleti lehetőség, ráadásul a jelenlegi parlamenti többségnek nem érdeke, hogy a már 38 százalékosra mért Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) esélyt adjon a kormányzásra.
Előfordulhat viszont az, hogy a PSD kilép a kormányból és kívülről – gyakorlatilag zsarolási pozícióból – támogatja a kormányt, vagyis tulajdonképpen ellenzékből kormányozna. Így a felelősség Bolojané lenne a haszon pedig a szocdemeké. Erre egyébként már volt példa 2007 áprilisa és 2008 decembere között, azt követően, hogy a Liberális Demokrata Párt (PLD) minisztereit Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök kirúgta a kormányból.
A másik lehetőség az, hogy az USR-t kiebrudalják a kormányból. Erre is volt már példa 2021 szeptemberében, amikor a párt miniszterei kiléptek a Cîţu-kormányból (ez utóbbi nagy megkönnyebbülésére). Egy ilyen fejlemény együttműködésre és kölcsönös kompromisszumokra kényszerítené a PSD-t és a PNL-t.
Ennél kevésbé valószínűbb – de nem kizárható – lehetőség az, amit George Simion, az AUR elnöke már megelőlegezett, nevezetesen, hogy a szocdemek megbuktatják a kisebbségbe kerülő Bolojan-kormányt és létrejön egy PSD-AUR-SOS koalíció. Az orosz befolyással vádolt és Orbán Viktor rokonszenvét élvező szélsőséges párt kormányra kerülése azonban komolyan rontaná Románia megítélését az Európai Unióban, amelynek támogatására – de főleg pénzére – az országnak óriási szüksége van. Erősen kérdéses, hogy ezt a PSD megkockáztatná.