Nem, nem Iliescuról fogok ma beszélni. Részben azért, mert ezt megtették már eddig nálam avatottabb politikai elemzők, részben pedig azért, mert az életmű elfogulatlan elemzéséhez el kell telnie bizonyos időnek, azért, hogy objektíven szemlélhessük mindazt amit tett Románia élén. A jelenkor történészei számára ez minden bizonnyal izgalmas feladat lesz. Ez a jegyzet sokkal szerényebb célt tűzött ki maga elé, nevezetesen azt, hogy Iliescu haláláról, temetéséről és az ezzel kapcsolatos kegyeleti kérdésekről mondjon véleményt.
Nos, kezdődött mindez azzal, hogy augusztus negyedikén – vagyis egy nappal Iliescu halála előtt – a kormány közleményt adott ki arról, hogy a miniszterelnöki kancellária vezetőjének irányításával összeült a volt elnök temetésének megszervezésével foglalkozó bizottság. Szerintem ez önmagában sérti az elemi jóérzést, bárkiről is legyen szó. Olyan üzenete van, mint az egykori Hofi-poénnak („mama, maga most csak egy dologra koncentráljon”), mintha a hatóság türelmetlenül várná, hogy végre elföldelje az elnököt, s ha már az a fránya beteg nem akar meghalni, legalább használják ki az időt és szervezzék meg a temetését. Persze, tudom, hogy az állami temetéseknek megvan a maguk protokollja, no de senki se mondja nekem, hogy egy-két nap csúszás a temetéssel a huszonegyedik században áthidalhatatlan problémát okozott volna. Az eset kapcsán egyesek felemlegették, hogy II Erzsébet királynő temetését milyen nagyszabású szervezés előzte meg. Ez igaz, de a szervezőbizottság nem a királynő halála előtt kezdte el munkáját, bár Erzsébet válságos állapota már két nappal korábban ismert volt.
Mindezt felfoghatjuk szervezési malőrnek, szerencsétlen túlbuzgóságnak. Az azonban, hogy a politikai szcéna és a társadalom egy részének a volt elnök halála alkalmat adott a lehető legalpáribb megnyilvánulásokra, már sokkal kevésbé menthető. Nyilván Iliescu megosztó személyiség volt. Egyesek nagy formátumú politikusnak tartják, aki egy kritikus időszakban levezényelt egy rendszerváltást, mások pedig bolsevik pribéknek, akinek vér tapad a kezéhez, Bukarestbe hívta a bányászokat és kegyelmet adott Miron Cozmának (no jó, de ő legalább nem volt egy pedofil védelmezője – mondhatnák erre a mentegetői). A véleményéhez mindenkinek joga van. Azonban egy politikus halálának pillanata inkább az élet mulandóságára, a megbocsátás keresztényi értékére kellene figyelmeztesse a kritikusokat, nem pedig arra, hogy gyűlölködő üzenetekkel árasszák el a közösségi oldalakat és a sajtót. A helyzet már csak azért is visszás, mert Iliescu már nem válaszolhat az őt ért támadásokra.
Talán még ennél is súlyosabb Nicuşor Dan államfő magatartása, aki – bár jelen volt a Cotroceni-i Palotában – ahonnan volt elődjét búcsúztatták, de nem vett részt a temetésen. Ha ugyanis már szóba került a protokoll, akkor egészítsük ki azzal, hogy egy államfőnek, aki az egész társadalmat hivatott képviselni, azokat is, akik kedvelték Iliescut és azokat is akik nem, a nemzeti egység jegyében kutya kötelessége lett volna jelen lenni a temetésen. Ehelyett az államfő minden alkalmat megragad arra, hogy jelezze, ő csak egy hangos, folyton tiltakozó kisebbség hangja, a többség nem érdekli. Dan magatartásáról volt ellenjelöltje, Crin Antonescu egy Facebook-bejegyzésben mondta el – sajátos stílusában – a véleményét. Ebből idézek néhány gondolatot: „20 évig irányították Romániát (elnökség, bíróságok, ügyészségek, titkosszolgálatok), most pedig a „rezisztens” Băsescu-pártiak és poszt-Băsescu-pártiak állami tiszteletadással kísért botrányt rendeznek a ravatal körül. Hősiesen számolnak le a 35 évvel ezelőtti eseményekkel.”
[Nicuşor Dan] „rejtőzködik az irodájában, ugyanabban az épületben, ahol a törvény szerint végtisztességben részesítik az elhunytat.”
[Nicuşor Dannak] „Nincs mersze gyertyát gyújtani (megharagudna a törzsi populáció ), sem vállalni és nyilvánosan magyarázni a távollétét (nem tudja, bonyolult, megbotlik a nyelve, vagy elfelejti, mit akart mondani)”.
Végezetül Antonescu arra is kitért, hogy Ilie Bolojan és Traian Băsescu jelen voltak a temetésen. „Ez normális. A Băsescu-pártiak és követőik, valamint azok a szimpatizánsok, akiket nem gyanúsíthatunk semmivel, megnyerték a választásokat. Fogadjuk el tőlük, hogy meg akarták menteni a Dan–Bolojan-kormány becsületét. Mert a tisztelet és a szimpátia a volt Securitate besúgóival szemben sokba kerül. Mi pedig majd leszámolunk az élő vagy holt Iliescuval”.