A számítógépes elosztásra jelentkező tanulók 97,02 százaléka jutott be valamelyik általa megjelölt osztályba, ami 115 638 diákból 112 196-ot jelent. Az elsőként megjelölt osztályba a diákok 43,6 százalékát vették fel.
Több mint 3 400 diákot nem osztottak be egyetlen megjelölt 9. osztályba sem, ez az elmúlt három év legmagasabb aránya – közölte a tanügyminisztérium. A szaktárca szerint 66 olyan diák van, aki nyolcas fölötti felvételi átlaggal sem jutott be az általa kiválasztott osztályba.
A tanulók mától július 29-ig erősíthetik meg, hogy elfoglalják a helyet, ahová felvették őket. Augusztus elseje és 19. között egy második elosztási forduló következik a 3 442 most be nem osztott diák, illetve a korábbi években nem felvételiző, de még 18 év alatti diákok számára. A rendelkezésre álló helyek száma 6 606.