Hivatalból bűnvádi feljelentést tett a Maros megyei környezetvédelmi igazgatóság a parajdi sóbányánál zajló sürgősségi munkálatok nyomán a Kis-Küküllőn bekövetkezett sószennyezés és ökológiai katasztrófa miatt.
Az Agerpres jelentése szerint a természetvédelmi területek országos ügynökségének keretében működő igazgatóság bűnvádi feljelentése a folyó élővilágának a kipusztulására vonatkozik. A bűnvádi hatóságoknak címzett feljelentésben leírják, hogy a Kis-Küküllőn bekövetkezett ökológiai katasztrófa nyomán számos védett halfaj és a szintén védett hódpopuláció több egyede elpusztult.
Mint írták, az élővilág pusztulása a folyó Szováta és Erdőszentgyörgy közötti szakaszán jelentős, ugyanakkor a sószennyezés a térség két, a folyó által átszelt Natura 2000-es természetvédelmi területében is kárt tett.
Cristina Pui igazgató szerint az eljárástól az okozott kár mértékének és a környezet rehabilitációjához szükséges intézkedések költségeinek a megállapítását remélik.