Meghalt Kincses Előd.
A romániai magyarság emblematikus figurája volt, számomra kezdetben a nem feltétlenül rokonszenves megátalkodottság és nacionalizmus képviselője. Aztán megnéztem Kincses Réka csodálatos filmjét, a Balkán bajnok-ot, és minden megváltozott. Egy olyan férfira láttam rá, aki egy gyűlésen éppenséggel a nacionalizmus ellen emel szót, aki úgy veszekszik a családjával, hogy az rémisztő, mégis szereti őket egytől egyig: egyszóval az emberre, akit másként is lehet látni, mint ahogy én láttam addig.
Az ő érdeme, hogy ilyen volt, a Rékáé pedig, hogy ezt megmutatta. Egy igazi művész nem is tehet mást, mint hogy a valóság minden szeletét megpróbálja feltárni, érzékivé tenni. Ugyan ki kíváncsi a képletekre?
Kincses Előd persze továbbra is összetett alak marad, egy olyan ember, akinek a vérévé vált az az ellenállás, amelyben egy romániai magyar értelmiségi szocializálódott. Marosvásárhely egészen sokáig magyar többségű város maradt, és a Trianonnal járó frusztráció összeért az 1989 utáni arányborulással. Nem beszélve 1990 márciusáról, amelynek tapasztalatát az ottani magyarság a mai napig nem tudja másként látni, mint egy ellene irányuló akciót, amelyről ő semmiképpen nem tehet. Magyarán: manicheista módon mutatja be, aki bemutatja, a bűnös-áldozat tengelyen, és ebben a sértettségben lakozik.
Kincses Előd tipikus vásárhelyi ember volt. Patinás család sarja a város polgári rétegéből, a „székely főváros”-ra sokak szerint jellemző mulatni tudással és az egész ország polgáraira jellemző hétvégi házzal. A romániai magyarságnak azok közé a „főemberei” közé tartozott, akik mindentől védik a nemzetüket, és még azt is vitatják, ami kétségtelenül megtörtént. Akik szívesen és részletesen emlékeznek arra a városra, amely valószínűleg végleg eltűnt: de az emlékeikben és a vágyaikban megmaradt.
A Balkán bajnok úgy végződik, hogy a sok ordítozás után Kincses Elemér rendező, Előd öccse, zongorázik, a család pedig táncol. Ez volt a legmegrázóbb élmény számomra, aki megéltem szörnyű veszekedéseket, de soha egyetlen zongorázást sem. Az az érzésem, hogy a Kincses család boldog volt, mert a nézetkülönbségeket integrálni tudta. Kincses Előd pedig jó apa volt.