A szuperprodukció kifejezés valamikor a filmgyártásban honosodott meg, a nagy költségvetéssel és szereplőgárdával készített alkotásokat, és természetesen a beruházásokon is túltevő, jelentős kasszasikerrel, azaz profittal járó filmeket nevezték így. A fogalom időközben kiterjedt a hetedik művészet határain túl is. Volt már szuperprodukció színházi előadás, könnyűzenei koncert, labdarúgó sztárokat felvonultató, stadionokban megrendezett műsor és sok minden egyéb, ezért valamiképpen úgy éreztem, tartózkodnom kell attól, hogy egy jelentős szimfonikus zenei eseményt szuperprodukciónak nevezzek.
De mégse tehetek másként, mert egy szerda esti csíkszeredai sajtótájékoztatón kiderült, hogy amire az idei Régizene Fesztiválon készülnek, az valóban csúcsesemény, ha úgy tetszik, szuperprodukció lesz. Mert nem kisebb létszámmal, mint száz főnél is nagyobb kórussal és hetven tagú zenekarral mutatják be Johann Sebastian Bach H-moll miséjét, ráadásul nem is egy, hanem két helyszínen: július 11-én, a csíkszeredai Szent Ágoston templomban és egy napra rá a brassói Fekete-templomban.
A csíkszeredai Régizene Fesztivál 1980-ban indult és azóta nem csupán a térség, hanem Európa egyik fontos rendezvényévé nőtte ki magát, olyannyira, hogy az Európai Bizottságtól megkapta az EFFE elnevezésű rangos elismerést. A betűszó nem más, mint a Europe for Festivals, Festivals for Europe, vagyis Európa a fesztiválokért, fesztiválok Európáért mozgalom illetve szövetség rövidítése és csak azok kerülhetnek a közelébe, akik valóban nemzetközi kulturális értékeket teremtenek.
Már pedig a sajtótájékoztató résztvevői meggyőződhettek róla, hogy a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, a Ferencz Angéla vezette szervező csapat az idén sem enged a színvonalból, hiszen a H-moll mise előadásával az egyetemes zeneműirodalom olyan alkotásához nyúlt, amely évszázadok óta feszegeti a muzikológusok fantáziáját és határozza meg a kutatásaikat.
Az 1724-ben keletkezett, de még ötven éven át újraírt, gyarapított, bővített, régebbi partitúrákat is újra felhasználó alkotást a lutheránus Bach vajon miért írta latinul? És miért tervezte több mint két órásra? És egyáltalán, mi határozta meg akkoriban a kórusok létszámát és az előadások körülményeit?
A sajtótájékoztatón jelenlevő, az édesapja példáját követő Steffen Schlandt, a brassói Fekete-templom ötven éves orgonaművésze és karnagya minden bizonnyal órák hosszat tudott volna beszélni a témáról, hiszen csak a háromszáz oldalas kotta felmutatása is igazolta, hogy milyen feladat hárul a Nemzetközi Barokk Fesztiválzenekart, a csíkszeredai és brassói kórusokat és szólistákat összehangoló karmesterre. Felsorolni is hosszas lenne, különböző országokból hány neves zeneművész érkezik, hogy nem akármilyen, hanem korabeli barokk hangszereken vagy azok másolatain szólaltassa meg a barokk dallamokat és Kovács Lászlóra, a csíki szimfonikusok és régizene együttesek vezetőjére nem kis feladat hárul az összehangolással, mint ahogyan a Ványolós András és a Szabó András vezette kórusok is immár hosszú ideje folyamatosan próbálnak és ezt tették közvetlenül a sajtótájékoztató után is.
A Tamás-templom karnagya. Amíg hallgattam az információkat, eszembe jutott, hogy a 340 éve született zeneszerző egy életrajzi regényben így vonult be a magyar irodalomba. A Fekete-templom karnagyából lehet, hogy nem lesz majd regényhős, de amennyire közvetlen és rokonszenves művészember, a szimfonikus szuperprodukció után lehet még belőle médiasztár.