Japánsztrájkot tartanak ma a tanügyi szakszervezetek. A közoktatásban, felsőoktatási intézményekben, egyetemi könyvtárakban és kutatóintézetekben dolgozó tagjaik karszalag vagy kitűző viselésével fejezik ki a tervezett kiadáscsökkentő intézkedésekkel szembeni ellenvetésüket.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség múlt pénteken közös közleményben jelentette be a tiltakozó akciót. Mint hangsúlyozták, a kilátásba helyezett kiadáscsökkentő intézkedések súlyosan érintenék a tanügyben dolgozókat, és ezáltal az oktatás minőségére is kihatnának. Rámutattak, a kötelező óraszám növelése jelentősen csökkentené az oktatás minőségét, a pedagógusok kimerüléséhez vezetne, a fiatalokat pedig eltántorítaná a tanári pályára lépéstől. Ellenzik a vakációs és az élelmiszer-utalványok odaítélésénél figyelembe vett bérküszöb csökkentését is, mert szerintük ezáltal sok tanügyi alkalmazott elesne a juttatásoktól, ami a vásárlóerejük csökkenéséhez fog vezetni.
Aggodalommal töltik el a pedagógusokat a rendes tanári állásokkal kapcsolatban kilátásba helyezett módosítások is, akárcsak azok a nyilatkozatok, amelyek szerint napi 8 órát kötelezően az iskolában kellene tölteniük – hangsúlyozták a szakszervezetek pénteki közleményükben.
Daniel David oktatási miniszter szerint ebben a pillanatban nem tevődik fel a tanárok fizetésének csökkentése, de az elbocsátások lehetősége sem. Elmondta, hogy a szakszervezetek által közölt tiltakozási listában vannak olyan valós problémák, amelyekért jó, hogy küzdenek az érdekvédelmi szervezetek, de híresztelések és eltorzított értelmezések is megtalálhatók.