Kétszer játssza ma Bukarestben a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt a Kolozsvári Magyar Opera, miután az este 8 órára betervezett, eredetileg egyedüli előadásra már elfogytak a jegyek. A kolozsvári intézmény korábban közölte közösségi oldalán: nagy öröm számukra, hogy második előadásuk teltházas. Felhívták a figyelmet, hogy a délután 5 órától kezdődő produkcióra még vannak jegyek.
A kolozsvári opera ismét résztvesz valamennyi hazai zenés színház társaságában a június 15. és 24. között megszervezett 4. Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválon, amelynek célja megismertetni a fővárosi zenekedvelő és szakmai közönséggel a vidéki operaházak produkcióit, de a régióban működő külföldi társulatokkal való kapcsolatépítés is. A Kolozsvári Magyar Opera minden évben különleges és ritkán játszott művekkel jelentkezett a seregszemlére, ezért mindig nagy volt az érdeklődés produkciói iránt. Ez az idén is így van, hiszen – amint Szép Gyula igazgató korábban rádiónknak elmondta – a Jézus Krisztus Szupersztárt hazai kőszínházban még nem játszották. Az első előadás ma délután 5 órakor kezdődik, a második előadás este 8 órakor, mindkettő a Bukaresti Operaházban.