Olvasom és örömmel nyugtázom a hírt, miszerint a közúti beruházásokért felelős társaság tegnap kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóditrótól Moldva felé haladó – 2A jelzésű – szakasza kivitelezésének elindítására. Az Agerpres hírügynökség idézi a társaság közleményét, amely szerint az 54 hónapos szerződéses időszak kezdő időpontját június 30-ban határozták meg, a tervezésre 14 hónap, a kivitelezésre pedig további 40 hónap áll a nyertes konzorcium rendelkezésére. A hírforrás azt is megjegyzi, hogy az említett szakasz nemcsak a leghosszabb a sztrádaszakaszok között, hanem rendkívül nehéz terepen vezet át, 19 alagutat, valamint 63 hidat és völgyhidat kell építeni rajta, ezek a műtárgyak az említett sztrádaszakasz hosszának mintegy 57 százalékát teszik ki.
Felcsigázott a hír, ugyanis ez a legközelebbi sztrádaszakasz, amely órányi távolságra lesz Csíkszeredától. Mint ahogy felcsigázott a Sepsiszentgyörgy közelében haladó sztrádaszakaszok híre is, ugyanis jelenleg legjobb esetben 150 kilométert, azaz bő két órát kel autózni ahhoz, hogy felhajtsunk Marosvásárhely határában az A3 pályára, amelyről így vagy úgy, kisebb-nagyobb kerülőkkel rátérhetünk a nagylaki határátkelőtől Nagyszeben, majd Brassó irányába épülő, még mindig hézagos pályára, s amelyen ha kilométereket nem is, de időt mindenképpen spórolhatunk, ha nyugat felé szeretnénk utazni. S máris meglódul a fantáziám órányi autózás után, Ditróban vagy Szentgyörgyön hamarosan felhajtunk valamelyik pályára és gyorsan meg biztonságosan tudunk utazni nyugatra. Vagy akár keletre. De azért úgy vagyok ezzel a témával is, mint sok más egyébbel: hiszem, ha látom…
Az észak-erdélyi autópályával hosszú ideig csak etettek minket, a sajtót fellapozva 2001. nyarán számolt be egyik politikusunk arról, hogy ősszel a parlament napirendre tűzi építésének kérdését, két év múlva már azt olvashattunk, hogy az amerikai Bechtel építőipari óriást kívánja megbízni a közlekedési tárca a sztráda építésével, 2004-ben elkészültek a tervek; 2005-ben már a kormány és a kivitelező közötti nézeteltérésekről, majd a munka leállításáról írtak a lapok; egy évvel később a munka folytatását vetítették előre. 2006-ban a magyar–román együttes kormányülés után bejelentették, hogy 2013-ra elkészül a pálya, 2007-ben pedig a közlekedési tárca vezetője kilátásba helyezte, hogy 4-5 évet késhet a munka befejezése, egy év múlva pedig arról cikkeztek a lapok, hogy elfogyott az erre a célra szánt pénz, no meg arról, hogy az év végére elkészül az első 15 kilométeres szakasz; novemberben a kormányfő kilátásba helyezte a szerződés felbontását. Az első 42 kilométeres szakaszt Gyalu és Torda között 2009-ben adták át a forgalomnak, ezzel az ország sztrádáinak összhossza elérte a 321 kilométert. Ennek is nagyon örvendtünk, szinte egy órát faragott le az útból, ha Kolozsváron volt dolgunk. 2010-ben a kivitelező 700 alkalmazottját bocsátotta el, mégis sikerült megépíteni egy újabb 10 kilométeres szakaszt Torda és Aranyosgyéres között. 2012-ben kormányhatározattal hagyták jóvá a Kolozsvár–Nagyszántó szakasz építését, majd 2013-ban szerződést bontottak a Bechtellel. 2018-ban átadták a Radnót és Nyárádtő közötti szakaszt, s 2023-ra végre elkészült az Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakasz is, majd Marosvásárhelyt végre-valahára sikerült összekötni Kolozsvárral. Mintegy száz kilométer. Közben elkészült – egy rövid szakasz kivételével a Nagyszebent Nagylakkal összekötő déli pálya, s megépült a Gyulafehérvárt is a közúti vérkeringésbe kapcsoló 10-es pálya is. Tehát nem igaz, hogy nem haladtak az építők, de nem olyan mértékben, ahogyan azt negyedszázaddal ezelőtt ígérték a politikusok.
Felvillanyoz minden hír, ami a pálya közeledtét vetíti előre, ugyanakkor az elmúlt huszonöt esztendő tapasztalatai óvatosságra intenek, szkeptikussá tesznek. S örvendek, hogy a térségben úgy-ahogy járhatók az utak; már ez is kész csoda, ami örömmel tölt el és elégtétellel nyugtázom.