Közben az elnöki látogatás óta romlott a helyzet Parajdon, hiszen a régi tárnák fölött a talaj kezdett megereszkedni, lyukak jelentek meg a földben. Ezért a hatóságok úgy döntöttek, hogy 45 házból kitelepítik az embereket. Tegnap késő este nagyszabású helyi összefogással az emberek több száz méteren gátat emeltek, hogy megelőzzék azt a legrosszabb eshetőséget, hogy a bánya teteje egyszerre beszakadjon és szökőár jellegű áradás keletkezzen a környéken. Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke, az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy önkéntesek százai segítettek a hatóságoknak. Korondról, Farkaslakáról, Székelyudvarhelyről és Maros megyéből is érkeztek önkéntesek, továbbá több község önkéntes tűzoltói és a Vöröskereszt önkéntesei is segítettek a mintegy 12 ezer homokzsák elhelyezésében. Emellett védőpanelekből is emeltek gátakat az épületek és az infrastruktúra védelmében. Tánczos Barna miniszter közölte, hogy mivel a kilakoltatás által érintett épületek többsége hétvégi ház, végül 15 házból kellet kitelepíteni biztonságos helyre a lakókat. Arról biztosította a közvéleményt, hogy a veszélyeztetett területen kívül lakók és elszállásoltak biztonságban vannak a legrosszabb forgatókönyv esetén is.