A külügyminisztérium tegnap figyelmeztetett, hogy a hazai közvélemény továbbra is célpontja egy külföldi manipulációs kampánynak, amelyik magán viseli az orosz dezinformáció összes jegyét. Arra reagáltak, hogy a közösségi oldalakon terjed egy Euronewsnak tulajdonított hamis cikk, amelyik szerint Franciaország befolyásolta a romániai elnökválasztást. A védelmi minisztérium is figyelmeztetett, hogy újabb félretájékoztatás terjed a tartalékos katonák mozgósításának állítólagos előkészületeiről. A tárca közleménye szerint az X közösségimédia-platformon megjelent egy bejegyzés, amelynek szerzője a bukaresti metróvállalat egy belső átiratára hivatkozva az állítja, hogy Románia tartalékosokat küldene Ukrajnába. A védelmi minisztérium szerint a félretájékoztatás alapjául szolgáló dokumentum a katonaköteles alkalmazottak nyilvántartásba vételére vonatkozik. Ezek rutinszerű, évente megismételt eljárások, és semmi közük az ukrajnai háborúhoz – szögezték le a közleményben.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...