Közismert – de az is lehet, hogy már elfelejtett – ikonikus filmalkotás az 1969-ben készített Szelíd motorosok, vagy eredeti címén Easy Rider. Ez az eredeti cím amúgy egy emlékezetes magyar film, az Üvegtigris sokat idézett replikájává is vált: „Izirájder, öcsém”. A Szelíd motorosok film két fiatal férfi útkeresését mutatja be: motorkerékpárral szelik át az amerikai kontinenst a szabadságot keresve, de csak képmutatást és hamis illúziókat találnak. A motorkerékpár a szabadságkeresés – no meg a szabadság – egyik jelképévé vált, talán e filmalkotásnak köszönhetően is.
Édesapám is imádott motorozni, édesanyámmal együtt sokat utaztak a kis, 125 köbcentis Danuvia kétkerekűvel, s mint mesélte, a hatvanas évek elején szülővárosomban, Maroshévízen alig három motorbiciklit tartottak nyilván, s a három motoros közül az egyik – aki ráadásul nő volt – egyáltalán nem bizonyult szelídnek. Legalábbis a fáma, a városi legendák szerint… Serdülő koromban édesapám tanított motorozni zajos Mobra robogójával, de nem nyűgözött le a hangos kétkerekű, maradtam inkább a nővéremtől naponta kölcsön vett szovjet versenykerékpár mellett, majd mikor életkorom és a családi kassza lehetővé tette, autót vásároltam. Érdekes módom egyik fiam örökölte a motorok iránti szenvedélyt…
Gyermekkoromban sokan motoroztak, robogóztak, ugyanis hozzáférhetőbb közlekedési eszköz volt mint egy autó, két keréken is ugyanoda lehetett eljutni vele, mint a négykerekűvel. S háromkerekű motorbiciklit használt a fagylaltos, a cukrászdákat ellátó laboratórium, no meg a gyalogosan mankót használó féllábű bácsi is.
Aztán mintha kiment volna a divatból a motor, amikor az autó luxuscikkből használati tárggyá, mindennapi szükségletté vált, a motorkerékpár hobbijárművé vált. Népszerűsége pedig fokozatosan növekszik, hódít minden társadalmi kategória, foglalkozáscsoport körében, s a nők sem idegenkednek a vasparipa megülésétől. Minden bizonnyal népszerűségének köze van az Easy Rider-ben megjelenített szabadságvágyhoz, szabadság-érzethez.
A tavaszi nap sugarai a kerékpárosokat, a motorosokat is előcsalogatta, egyre gyakrabban találkozni velük útjainkon, így újból meg kell tanulnunk, hogy bármikor és bárhol számíthatunk jelenlétükre, s azt is, hogy tisztelnünk kell őket, mint a forgalom bármelyik más résztvevőjét. Még akkor is, ha járgányuk kevésbé térigényesebb, de jóval fürgébb, mint a miénk. S azt se feledjük, hogy balesetben sokkal sérülékenyebbek, mint autós társaik. Tehát fokozottan figyeljünk és vigyázzunk egymásra, noha gyakran agresszív és felelőtlen személyeknek tartjuk a motorosokat, az amerikai filmekből ismert motorosbandák nehézfiúit látjuk bennük. Holott ugyanolyan emberek, mint a többiek, csak más közlekedési eszközt használnak. Van köztük pap is. Ismerek református lelkészt és katolikus papot egyaránt, valamennyien a motorozás elkötelezettjei. Most furcsának tűnik, de gyermekkoromban, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején nagyon sok pap közlekedett motorbiciklivel. S a motorosok között szoros kötelékek alakulnak ki, a közös szenvedély barátságokat szül, a közös érdeklődés közös cselekvésre is sarkallja őket: motoros túrák, találkozók, fesztiválok mellett szerveznek motoros karitatív akciókat, de akár motoros zarándoklatot is.
Olvasom az egyik hírportálon, hogy idén is megtartották immár hagyományossá vált szezonnyitó rendezvényüket a környékbeli motorosok Hargitafürdőn: szentmisén vettek részt a hegyi üdülőhely kápolnájában, majd motoros papok áldották meg a szép számban összesereglett motorosokat és járgányaikat, balesetmentes közlekedésben bízva. Mindannyiunkon, közúton közlekedőkön múlik, hogy biztonságban célba érjünk, még akkor is, ha az utazás során a szabadságot keressük vagy illúziókat kergetünk. Mint abban a közismert, ikonikus filmalkotásban…