Gyászol a katolikus világ, ugyanakkor várakozással néz a küszöbön álló pápaválasztás elé, a várakozásban osztozik a keresztény világ és a nemzetközi közvélemény egyaránt.
Ha ez ember eleget él, megérhet több pápaválasztást is: gyermekkoromban még VI. Pálért szólt a könyörgés a szentmisén, ő már két éve pontifikált, amikor megszülettem, s 1978-ban bekövetkezett haláláig töltötte be a felelősségteljes tisztséget. Utódja, I. János Pál alig egy hónapot töltött a pápai trónon, 1978. augusztus 26-tól szeptember 28-án bekövetkezett haláláig. Őt követte a négy és fél évszázad után megválasztott első nem olasz, egyben első szláv pápa, a II. János Pál néven uralkodó lengyel egyházfő, s mint választott – vagy más források szerint kapott – neve is jelzi, folytatni kívánta nem arisztokrata, hanem szegény munkás származású elődje által beharangozott és szorgalmazott reformokat, amelyek egy részét sikeresen véghez is vitte. Hosszas uralkodása alatt beírta nevét a történelembe, és de bezárták szívükbe a hívek és nem hívők is a kelet-európai rendszerváltás folyamatában játszott katalizátor-szerepe, bátorsága és gerinces magatartása okán. Méltatói szerint „pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése”, és az, hogy „ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért”; „erkölcsi tanításában a konzervativizmus, valamint az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte; ugyanakkor a béke híve volt, többször felemelte szavát a háborúk ellen”. Halálakor már 2005-öt írtunk, 27 éves pontifikátusa a leghosszabbak közé tartozónak bizonyult.
Utódja egy szintén nem olasz pápa lett a német Ratzinger bíboros személyében, aki XVI. Benedek néven uralkodott. Ő volt a nyolcadik német a pápai trónon. Egyházfői működéséhez és főként lemondásához számos találgatás, összeesküvéselmélet fűződik, a vélt vagy valós események még a filmvilágot is megihlették: 2019-ben brit–amerikai–olasz–argentin fikciós játékfilm készült A két pápa címen, az „akár így is történhetett” cselekmény a XVI. Benedeket alakító Anthony Hopkins, utódját, a később Ferenc néven megkoronázott Jorge Mario Bergoglio bíborost megszemélyesítő Jonathan Pryce főszereplésével játszódik a filmvásznon meg a televíziók képernyőjén. Tény, hogy Benedek pápa 2008. júliusában Ausztráliai útja során bocsánatot kért azoktól, akiket gyerekkorukban szexuálisan zaklattak a papok, szorgalmazva a vétkesek megbüntetését, két év múlva pedig a Vatikánban pontifikált szentmisén bocsánatot kért a katolikus egyházban történt visszaélések áldozataitól. Közel nyolc évet viselte a tisztséget, majd 2013-ban megrendült egészségi állapotára hivatkozva lemondott hivataláról. Az egyház újabb kori történelmében példátlan volt a pápai tisztségről való lemondás, legutóbb az 1406-ban megválasztott XII. Gergely pápa mondott le hivataláról 1415-ben.
A XVI. Benedek lemondását övező találgatások, összeesküvéselméletek tovább kísérték utódja, I. Ferenc pápa működését is. Az olasz származású argentin pápa volt az első jezsuita szerzetes, aki Szent Péter trónját foglalhatta el, ugyanakkor ő volt a VIII. században uralkodott, szíriai születésű III. Gergely pápa után az első nem Európában született vagy nevelkedett katolikus egyházfő. Működésének méltatói szerint „Közéleti szerepvállalása során alázatáról, Isten irgalmának hangsúlyozásáról, a pápai hivatal nemzetközi láthatóságának növeléséről, a szegények iránti elkötelezettségéről és a vallásközi párbeszéd támogatásáról vált ismertté”. Számunkra, erdélyi magyarok, székelyek számára is jelentős az ő pontifikátusa, ugyanis megerősítette Csíksomlyó méltó helyét a nyugati kereszténység térképén, a görögkeleti többségű országban a hivatalos kommunikáció szintjére emelte jelenlétével a görög és a római katolikus közösséget, mintegy legitimálva azok létét. Mindezek ellenére személye és működése megosztotta értékvesztett világunkat.
Húsvét teltén elhunyt a pápa. Utódlásának kérdése máris számos találgatást eredményezett, kérdőjelt vet fel. Én bízom benne, hogy egy kétezer éves intézmény – mint amilyen a római katolikus egyház – a maga kialakult és két évezred alatt csiszolódott szokásjogával és szabályrendszerével megfelelő választ ad majd a találgatásokra, kérdésekre is.