Perre megy a Trump-adminisztrációval az amerikai Harvard Egyetem, miután az Egyesült Államok kormánya megvonta az egyetem több mint kétmilliárd dolláros támogatását azzal az indokkal, hogy az intézmény vezetése nem hajlandó végrehajtani a kívánt reformokat. Az Euronews emlékeztetett, hogy a Fehér Ház levélben vázolta elvárásait a hónap elején. Ebben szerepel a többi között az egyetem vezetésének és felvételi politikájának megváltoztatása, illetve a sokszínűséget érintő kezdeményezések fokozottabb ellenőrzése, valamint több diákszervezet betiltása is. Mindezt az antiszemitizmus elleni fellépés szükségességével indokolták. Miután a Harvard elnöke, Alan Garber nyilvánosan visszautasította a követeléseket, a szövetségi kormány válaszul befagyasztotta az egyetem többéves, összesen 2 milliárd 260 millió dolláros támogatását.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...