Továbbra is Svédországban, Máltán és Dániában a legbiztonságosabb a közúti kölekedés.
Continue ReadingRomániában a legalacsonyabb a betöltetlen álláshelyek aránya
Az üres álláshelyek aránya a múlt év utolsó negyedévében az euróövezetben 2,5 %.
Continue ReadingTiltakoznak az erdészek
A bukaresti Győzelem (Victoriei) téren tiltakoztak ma az erdészeti szakszervezetek.
Continue ReadingA legfelsőbb bíróság elrendelte a nyomozás újrakezdését a Colectiv 2 ügyében
A döntés előzménye, hogy a legfőbb ügyészség 2024 júniusában megszüntette azt a büntetőeljárást.
Continue ReadingMa zárul a képességfelmérő próbavizsga
Az eredményeket március 31-én teszik közzé.
Continue ReadingNyilvánosságra hozták Klaus Iohannis 2 hivatali ciklusa alatti repülési költségeket
A kimutatás szerint a legtöbb pénzt, több mint 7,3 millió eurót 2023-ban fordították erre a célra.
Continue ReadingA taníttatás évi költsége a gyerek korával egyenes arányban nő
Csaknem 45 százalékkal többet fizettek tavaly a szülők gyermekeik taníttatására mint négy évvel korábban – derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezetének felméréséből.
Continue ReadingKitiltották Ukrajnából Diana Şoşoacát
Három évre kitiltották Ukrajnából a szélsőjobboldali SOS Románia párt elnökét, Diana Şoşoacát – az Ukrán Biztonsági Szolgálat határozatáról az Ukrainskaia…
Continue ReadingVelencei Bizottság: A román hatóságoknak tartózkodniuk kellene a választójog sürgősségi kormányrendeletekkel történő gyakori módosításától
A választási jog stabilitása a jogbiztonság egyik fontos követelménye – szögezte le a a Velencei Bizottság.
Continue ReadingMozaik, 2025. március 18-a
Hét erdélyi városban, köztük Csíkszeredában is bemutatták februárban a Válótársas című improvizációs színházi előadást, amely a párkapcsolatokban előforduló helyzetekről és…
Continue Reading15 órakor kezdődik az amerikai és az orosz elnök tárgyalása Ukrajnáról
Ezt Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte. A tervek szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin megbeszélése két órán át tart…
Continue ReadingA nyolcadikosok közel tizede kihagyta a próbavizsgát
A nyolcadikosok 93 százaléka vett részt hétfőn a román nyelv és irodalomból tartott képességfelmérő próbavizsgán – közölte az oktatási minisztérium.…
Continue Reading









